Mindenmás

Megszólalt Merkely Béla a kiszivárgott buli-videóról

Önfeledt videók kerültek fel Dr. Letoha Tamás szegedi kutatóorvos Facebook oldalára, amelyeken az látható, ahogy a Semmelweis Egyetem rektora a diákjaival bulizik, illetve egy kicsit zavarosan beszél a kamerába. A videókat mi is megosztottuk TikTok és YouTube csatornáinkon, közben pedig megszólalt az érintett Dr. Merkely Béla is. Mint a közismert szívsebész, a kormányzati oltási kampány egyik arca nyilatkozta, nem sértett meg semmilyen etikai előírást.

“Én, a Semmelweis Egyetem rektora, a mai napon rektori utasításba adom, hogy cheerleaderek az első számú sporttá emelkednek az egyetemen, és a cheerleaderek a legmagasabb elismerésben részesülnek” – magyarázta egy kicsit furcsa kiejtéssel a rektor, ha lemaradtál volna a videókról, az alábbi cikkünkben éred el őket:

Az RTL Klub híradója megkereste Merkely Bélát, aki nyilatkozni ugyan nem akart a dologról, de annyit elmondott, hogy az egyetemi csapat sikerét ünnepelték együtt a hallgatókkal, amikor a videó készült.

Hozzátette, a viselkedésével nem sértett meg semmiféle etikai előírást.

A csatorna szerint a bulit április közepén, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében tartották abból az alkalomból, hogy az egyetem hallgatóiból álló csapat 20 év után először összetettben is megnyerte a 49. Medikus Kupát. Merkely Béla az eseményen azt mondta: „A legfontosabb, hogy ezek a fiatalok megérezték azt, hogy milyen a Semmelweis Egyetem nevében sikert elérni”.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb