Közélet

Mátrix, Covid verzió: Virtuális Szegeden tesztelik a koronavírus terjedését, úgy néz ki, újabb hullám jöhet

Vírusszimulációs modellt épít egy magyar egyetemi kutatócsoport azért, hogy a koronavírus-járvány terjedését előre tudják jelezni, és egy virtuális városban próbálhassák ki a vírusra válaszként adott járványügyi intézkedések lehetséges hatásait – írja az Index. A város nem más, mint Szeged, a prognózis pedig nem túl bíztató: a szimulátor szerint lesz még hullám…

Reguly István Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi docense, egyben a projekt feje a lapnak elmondta, hogy két éve, még a koronavírus-járvány elején Röst Gergely matematikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense kereste meg őket azzal, hogy informatikai megközelítéssel vizsgálják meg a problémát. A kezdeményezésére összeállt egy járványmodellező csoport informatikusok, bioinformatikusok és biológusok részvételével.

VIRTUÁLIS SZEGEDIEKKEL, EGY VIRTUÁLIS SZEGEDEN SZIMULÁLJÁK A JÁRVÁNY ALAKULÁSÁT

“Egy ágens alapú szimulátort állítottunk össze, amiben virtuális emberek élnek egy virtuális városban. Ezt a várost Szegedről modelleztük. A különböző tudományos eredmények és a hivatalos járványügyi adatok alapján folyamatosan finomítjuk a szimulátort, hogy modellezhessük a járvány hullámait, és valamilyen szinten előre tudjuk jelezni”

– magyarázta. Elmondása szerint a szimulátor – mint bármilyen modell – egyszerűsíti a valóságot, de már működik a gyakorlatban, meg lehet nézni vele, hogy hova futhat ki egy járvány. Már a 2021 elején terjedő alfa variáns megjelenése óta használható előrejelzéseket ad.

HETI VAGY AKÁR NÉHÁNY NAPOS ELŐREJELZÉST IS TUDNAK MAJD ADNI A KÖVETKEZŐ JÁRVÁNYHULLÁM ALAKULÁSÁRÓL

Reguly István Zoltán azt reméli a modelltől, hogy ezzel rendszeresen heti vagy néhány napos előrejelzést tudnak majd adni a koronavírus-járvány várható alakulásáról, illetve ha újabb variánsok jelennek meg, akkor meg tudják becsülni, hogy azok mennyire veszélyesek. “Végeredményben ez egy döntéshozatalt támogató eszköz lehet. Le lehet modellezni, hogy egyes intézkedések a rendelkezésre álló adatok alapján milyen hatással járhatnak” – magyarázta.

A tudós elmondása szerint a modell most a virtuális Szegedet szimulálja, de azt látják, hogy az országos adatokat kellően jól közelíti. Kipróbálták már a modellt úgy is, hogy Portugáliát, Csehországot, Bulgáriát szimulálták, és azoknál a kísérleteknél is működött.

A SZIMULÁTOR SZERINT LESZ MÉG HULLÁM…

Amint a pályázat címében is felidézték, orvosok és virológusok számításai szerint a Covid-járvány valamilyen szinten állandósul, a vírus pedig újra és újra mutálódni fog. Reguly István Zoltán erről azt mondta, hogy ha az elmúlt két évben a vírus viselkedéséről összegyűjtött adatokat betöltik a szimulátorba, és három évre előre futtatják a programot, akkor ott is látszik, hogy a járvány nagyobb hullámokkal vissza fog még térni szezonálisan.

“Remélhetőleg, és az eddigi tapasztalat is azt mutatja, hogy ez egy kicsit szelídül. Amint az omikron esetében is többnyire kevésbé súlyos volt a betegség lefolyása a korábbiakhoz képest. Ráadásul mára Európában az emberek többsége legalább egyszer találkozott a vírussal, ezért kiépült egy olyan immunitás, ami segít egy későbbi fertőzést hamarabb leküzdeni”

– mondta.

Reguly István Zoltán úgy véli, hogy az még kérdéses, hogy hosszabb távon mennyire csökken az immunitás, erről még viszonylag kevés adat áll rendelkezésre. Azt biztatónak tartja, hogy sok ember szerzett immunitást, és léteznek már védőoltások.

A kutatócsoportban az „állandósuló Covid világát” úgy képzelik el, hogy kialakulnak a praktikák arról, hogy az új vírusmutánshoz hogyan érdemes állni. Ebben a gyógyszeripar is fontos szerepet kap, mivel nemcsak oltásokon, de gyógyszereken is dolgoznak a vírus ellen. Reguly István Zoltán szavai szerint ezek kombinációjától jobb lesz a helyzet. Leszögezte, hogy semmi nem garantálja, hogy nem lesz egy-egy újabb hulláma a járványnak, de apokaliptikus vízióik nincsenek.

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb