KözéletSmart Szeged

E.T. most már tényleg hazatelefonálhat: visszakerült a viharban letépett kupola a Szegedi Csillagvizsgáló tetejére

“Volt kupola, nincs kupola” – írtuk meg, miután a január 30-án lecsapott vihar – amely miatt Csongrád-Csanád megyében több, mint 100 esetben kellett kivonulni a tűzoltóknak – leszakította a Szegedi Csillagvizsgáló kupolájának tetejét. A szerkezet utódját péntek délelőtt emelték vissza a helyére, Dr. Barna Barnabás, a Szegedi Tudományegyetem csillagásza arról számolt be a Szeged365.hu-nak, hogy a tetőben és a vasszerkezetben keletkezett kár bő 2,5 millió forint volt.

A helyszínről fotókat is kaptunk (köszönjük a daruzást végző Bujdigépnek):

STRAPABÍRÓBB, VIHARBIZTOS KUPOLÁT TETTEK FEL

Az új kupola abban különbözik a régitől, hogy sokkal minőségibb, strapabíróbb alapanyagokból készült, például a viharokkal szemben is ellenállóbb lesz – magyarázta Fülöp Tímea kolléganőnknek Dr. Barna Barnabás, a Szegedi Tudományegyetem csillagásza. A tetőben és a vasszerkezetben keletkezett kár bő 2,5 millió forint volt, várhatóan június végére fejeződnek be teljesen a munkálatok.

A tervek szerint az új kupola és távcső ünnepélyes átadójára pont a Csillagvizsgáló 30. évfordulójára szervezett program keretében kerülhet sor, július 2-án – mint Barna Barnabás elmondta, ez utóbbi egy helyi jellegű konferencia lesz, kutatókkal és amatőr csillagászokkal.

A daruzást végző Bujdigép Kft. ügyvezetőjétől, Bujdosó Józseftől megtudtuk, hogy a szűkös hely miatt egy kis méretű, KATO KR10-H Minicity japán darut használtak a péntek délelőtti mutatványhoz.

Fotók: Bujdigép

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb