Közélet

Lázár János: egy nő fogja megverni Márki-Zayt 2024-ben Vásárhelyen

“Gyakran elkésik?” – kapta meg az első kérdést hódmezővásárhelyi, csütörtök este 7-re meghirdetett kocsmafórumán Lázár János, miután nem sikerült pontosan érkeznie. “Négyévente fordul csak elő” – jött a válasz, amivel arra utalt, hogy 2018-ban, majd most május 2-án is kihagyta a parlamenti alakuló ülés előtti Fidesz-frakció-fotózást, amiért később kapott is egy vekkert Kocsis Máté frakcióvezetőtől. Lázár a Népkerti Sörözőben megtartott eseményen azt is elárulta, hogy Kocsis nem hitte el neki az újfent előadott kifogást, miszerint elaludt.

LÁZÁR MÁR TUDJA, MILYEN POZÍCIÓT KAP AZ ÖTÖDIK ORBÁN-KORMÁNYBAN

Lezárultak a tárgyalások, mint Lázár János mondta, ő már tudja, milyen feladatot kap az ötödik Orbán-kormányban, de a konkrét pozíciót nem árulta el, hiszen a bejelentést a miniszterelnök teszi majd meg – írta a csütörtök esti kocsmafórumon elhangzottakról a HVG. A politikus annyit elmondott a fórum végén, hogy országépítésre mindig vállalkozik, illetve azt is megjegyezte, hogy bármilyen munkát, a legkisebbet is nagy alázattal végzi.

HALAT EVETT ZÖLDSÉGGEL, NEM KÉRTÉK EL AZ EBÉD ÁRÁT

“Próbáltam meghúzódni, halat ettem zöldséggel” – mondta a május 11-i, Orbán Viktor munkahelyén, a várbéli Karmelitában megtartott kormányalakító munkaebédről. Mint kifejtette, mindent tud a leendő kormányról, de nem mondhatja el, a saját sorsáról is csak annyit jegyzett meg, hogy “valami lesz”, amúgy pedig “nem kérték el az ebéd árát, úgyhogy valószínű, hogy a meghívotti kör tagja voltam.”

EGY NŐ FOGJA MEGVERNI 2024-BEN MZP-T

Lázár János megjegyezte, volna mit felhánytorgatnia Márki-Zay Péternek, de nem teszi, mert nagyvonalú.

“Egy elbukott választásnak végzetes ára van Magyarországon, ennek a történetnek vége” – utalt Márki-Zay politikai jövőjére.

Úgy véli, ez a jövő miniszterelnök-jelöltként már idén áprilisban véget ért, polgármesterként pedig – hacsak előbb a testület fel nem oszlatja magát – a 2024-es önkormányzati választáson ér majd véget.

A politikus azt mondta, abban is biztos, hogy Márki-Zay Pétert egy nő fogja megverni 2024-ben, és a városban legalább öt olyan nő van, aki erre képes.

Forrás: HVG

Fotók: Lázár János (FB)

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb