Mindenmás

Csütörtökön szotyi, pénteken olaj ömlött az útra – ezúttal Szentmihálytelektől egészen Kecskéstelepig

“Megvan a szotyi kettő pont nulla, a tegnapi videótok folytatása” – írta a meglepő üzenetet szerkesztőségünknek Zsolti nevű olvasónk, majd hozzátette, hogy pénteken délután fél kettő magasságában a 76-os buszból elkezdett kifolyni a fék- vagy gázolaj, amit végighúzott a Terehalmi úton Szentmihálytelektől egészen a kecskéstelepi volt postáig.

Zsolti tájékoztatása szerint a Magyar Közút szakemberei már a helyszínen tartózkodnak, és elkezdték leszórni az olajcsík egy részét homokkal. Mindenesetre vezessetek nagyon óvatosan és figyelmesen, a tegnapi szotyi is csúszott elég rendesen, de az útra ömlő olaj sokkal veszélyesebb. Köszönjük a fotót és az infót Zsoltinak!

Tegnap a szotyi öntötte el a Kálvária sugárutat Szegeden. Két tonnányi napraforgómagot kellett feltakarítania a Magyar Közút embereinek:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb