Közélet

NNK: Szegeden halt meg a harmadik legtöbb Covid-beteg a tavalyi évben

Szegeden halt meg a harmadik legtöbb koronavírus-beteg 2021. február 1. és 2022. január 31. között a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint. Az eddig soha nem látott részletességű adatokat az Átlátszó kapta meg az NNK-tól, mint írják, a koronavirus.gov.hu napi halálozási számaival összevetve azt tapasztalták, hogy valami nem stimmel az adatokkal: több mint 1600 elhunyt hiányzik ugyanis a most kapott adatbázisból.

A friss adatok szerint egyébként Miskolcon halt meg a legtöbb koronavírusos beteg 2021. február 1. és 2022. január 31. között a településenkénti lebontás szerint.

  • A borsodi megyeszékhelyen 475 fertőzött hunyt el,
  • amit előbb Debrecen követ 414 elhunyttal,
  • az összesítés harmadik helyére pedig Szeged került 399-cel.

A fővárosi kerületek közül a III., a XI., a XIII. és a XVIII. kerületben jegyezték fel a legtöbb áldozatot. Ezen kerületek közül több is volt, amelyben a háromszázat is meghaladta az elhunytak száma. A portál azt is megjegyzi, hogy az NNK adatai alapján több száz, főképp kistelepülés is volt, ahol mindössze egy fertőzött beteg halt meg.

A portál ma már másodjára írt a Covid-ról (valaki szóljon nekik, hogy most éppen a majomhimlő az aktuális frász), fél nappal ezelőtt az SZTE adatait közölték, többek között azt, hogy Szegeden a legutóbbi hullámban már csak fél házzal működött a Covid-osztály:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb