Közélet

Íme a lista, amiért Lázár János felel az új kormányban

Kedden kezdte meg a munkát Orbán Viktor következő kormánya, miután a parlament május 24-i ülésnapján az új kabinet tagjai esküt tettek az Országgyűlésben. Az Index összegyűjtötte a 14 miniszter részletes feladatait, szemlénkben mi csakis az egyetlen Csongrád-Csanád megyeire, Lázár Jánosra fókuszálunk.

Építési és beruházási miniszterként a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókerületben Márki-Zay Pétert egyéniben legyőző politikus felelős:

  • az állami beruházásokért,
  • az építésgazdaságért,
  • az építésügyi szabályozásért és építéshatósági ügyekért,
  • a településfejlesztésért és településrendezésért,
  • a településkép védelméért,
  • a területrendezésért,
  • bizonyos kivételekkel a kulturális örökség védelméért.

Orbán Viktor szerint Lázár János minisztériumát igazából Országépítési Minisztériumnak kellene nevezni. „A Miniszter úr feladata nem kisebb, mint a beruházásokra fordított állami erőforrások hatékony felhasználása, az építésügyi szabályok megújítása, valamint az épített örökségünk védelme és a polgári jó ízlés képviselete az építkezéseknél” – fogalmazta meg a miniszterelnök a hódmezővásárhelyi politikus feladatköreit. „Lázár János korábban sikeres frakcióvezető, államtitkár és miniszter is volt. Most is jók az esélyei. Isten hozta ismét a kormányban!” – köszöntötte parlamenti beszédében a visszatérő miniszterét Orbán Viktor.

A további 13 miniszter részletes feladatlistáját IDE kattintva találod meg.

Fotók: Lázár János (FB)

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: my response
'Fel a tetejéhez' gomb