Kikapcs

Melyik lurkó ne akarna tűzoltó lenni? Gyereknap alkalmából megnyílnak a tűzoltólaktanyák Szegeden is

Minden gyermek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosít erre. Május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél ismét a kicsikről szól, megnyílnak előttük a tűzoltóságok kapui – írja a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében, amelyben kiemelték, hogy a megye hét pontján várják a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és kísérőiket.

Hozzátették, hogy Csongrád-Csanád megyében a hét hivatásos tűzoltóság mellett tizenegy önkéntes tűzoltó egyesület is fogadja a tűzoltók munkája iránt érdeklődő kicsiket.

PRÓBARIASZTÁS ÉS SZIRÉNÁZÓ TŰZOLTÓAUTÓK VÁRJÁK A GYEREKEKET

A közleményben azt is írják, hogy az elmúlt években a járvány miatt nem tudták fogadni a családokat, azonban most újra megismerkedhetnek a tűzoltók izgalmas életével. A nap folyamán a tűzoltók több próbariasztást is tartanak, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal egyaránt találkozhatnak az érdeklődők. Az tűzoltólaktanyák ingyenesen, mindenféle előzetes regisztráció nélkül látogathatóak 10 órától egészen 16 óráig. A résztvevő megyei hivatásos tűzoltóságok listája:

  • Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (6728 Szeged, Napos út 4.),
  • Kisteleki Katasztrófavédelmi Őrs (6760 Kistelek, Petőfi u. 55.),
  • Ruzsai Katasztrófavédelmi Őrs (6786 Ruzsa, Tölgyes u. 7.),
  • Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (6900 Makó, Vorhand rabbi tér 1.)
  • Szentesi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (6600 Szentes, Kossuth utca 47.)
  • Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 1.)
  • Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság.

A MEGYEI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓSÁGOK IS CSATLAKOZNAK

A résztvevő megyei önkéntes tűzoltóságok listája:

  • Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Baks Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület,
  • Pusztamérges Községi Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Ruzsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Üllés Nagyközségi Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Szegedi Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület, (6728 Szeged Napos út 4.),
  • Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat (6728 Szeged, Napos út 4.),
  • Kisteleki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Algyő-FER Tűzoltóság Kft.,
  • Mórahalom Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
  • Mindszent Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Mindezek mellett Makkosházán is készülnek a Gyereknapra:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb