Közélet

Megvan, hogy mikor dönt a kormány az árstopokról

A kormány legutóbbi döntése szerint július elsejéig tart az élelmiszer-, illetve a benzinárstop Magyarországon, így Szegeden is egyelőre hatósági áras termékeket vásárolhatunk. Mint ma kiderült, ezek meghosszabbításáról, vagy eltörléséről a hónap közepén dönt a kormány – szúrta ki az Index.

Orbán Viktor április végén közölte, hogy július 1-jéig hosszabbították meg a benzinárstopot és az élelmiszerárstopot Magyarországon. A kormány hivatalos Facebook-oldalán hétfőn arról írtak, hogy az árstopok megújításáról június közepéig dönt majd a kormány. A Gulyás Gergely fotójával illusztrált bejegyzésből az is kiderül, hogy minden árstopról külön hoznak döntést. Hozzátették: „Jó intézkedések, ezért szeretnénk azokat fenntartani.”

HAT, JELENLEG HATÓSÁGI ÁRAS TERMÉKRŐL KELL DÖNTENI

Orbán Viktor miniszterelnök még január 12-én jelentette be, hogy több élelmiszer árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt. A rendeletből kiderült, hogy pontosan mely termékekről van szó:

  • kristálycukor (fehér cukor),
  • búzafinomliszt BL 55,
  • finomított napraforgó-étolaj,
  • házi sertéscomb (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva),
  • csirkemell, csirke far-hát, -hát egyben vagy külön far és szárnyvég (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva),
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly novemberben jelentette be a Kormányinfón, hogy 480 forintos felső határral rögzítik literenként az üzemanyagárat. A hatósági áron csak magyar rendszámú autókat lehet tankolni. Ezek mellett jelenleg érvényben van a kamatstop is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb