Kikapcs

Tokodi Béla (MME): A Felső – Tiszán már táncot lejtenek a kérészek, de hamarosan Szegeden is megcsodálhatjuk a tiszavirágzást

Beköszöntött a június, ami azért is ad izgalomra okot Szegeden, hiszen ilyenkor esedékes az egyik legkülönlegesebb és leglátványosabb természeti jelenség, amikor tömegével kirajzanak a tiszavirágok a folyónknál. Arról, hogy várhatóan mikor bújnak majd elő a kérészek a Tiszát belengő násztáncukra, Tokodi Bélát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei titkárát kérdeztük.

TAVALY HUNGARIKUM LETT A TISZAVIRÁGZÁS

A tiszavirágzás egyedülálló jelenség, a világban és tömegesen mára csak főleg a Tiszában találkozhatunk vele, holott Skandinávia és a mediterrán területeket kivéve egész Európában közönséges fajnak számított. Azt is fontos tudni, hogy a tiszavirágzás legalább annyira szegedi, mint a paprika, a papucs vagy a szalámi, és a tavalyi évben hungarikum is lett.

A FELSŐ – TISZÁN MÁR ELKEZDŐDÖTT AZ ELŐVIRÁGZÁS

Tokodi Bélától, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei titkárától megtudtuk, a Felső – Tiszán már elkezdődött az elővirágzás. Jellemzően Szegeden egy kicsit később szoktak előbújni a kérészek, tavaly például június második felében gyönyörködhettünk a tiszavirágzásban. Ennek időpontja nagyban függ a mindenkori víz hőmérsékletétől, ami pedig az átlaghőmérséklet függvénye.

1-2 HÉTEN BELÜL MÁR SZEGEDEN IS MEGCSODÁLHATJUK A KÉRÉSZEK TÁNCÁT

Mint mondta, nagyon nehéz pontosan meghatározni, hogy mikor indul a tömeges virágzás, de általánosságban ez június közepére datálható. Ahogy a szakember kifejtette, először Algyő környékén észlelhetjük, majd egyre halad beljebb Szeged felé. Láható a két híd között is, a Tisza Maros torkolatában. Tokodi Béla szerint, ha marad a meleg időjárás és a vízhőmérséklet is folyamatosan emelkedik, akkor 1-2 héten belül lehet már számítani a kérészek táncára a Tiszán Szegednél is.

A TÖMEGES RAJZÁS LENYŰGÖZŐ LÁTVÁNYÁT LEGJOBBAN A TISZA – MAROS SZÖGÉBEN ÉS A BOSZORKÁNYSZIGETEN ÉLVEZHETJÜK

A szakember abba is beavatott bennünket, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján, ha szeretnénk részesülni a lenyűgöző látványból, az esti órákban, lehetőleg hét óra után, a Tisza-Maros szögében, illetve a Boszorkánysziget és a Belvárosi híd közötti szakaszon érdemes lesben állnunk a fényképezőgépünkkel, de ebben az időszakban a Tisza szegedi szakaszán bárhol láthatunk különböző intenzitású rajzást.

EZ TÖRTÉNIK A TISZAVIRÁGZÁSKOR

No, de mi is történik pontosan a tiszavirágzáskor? Rövid életük során egy nőstény 10. 000 petét rak a víz felszínére, amelyek lesüllyednek a fenékre, befúrják magukat az agyagos aljzatba, és ott három éven át növekednek, közben több tucatszor vedlenek. Amikor növekedésük befejeződik, kirajzanak, előbb a hímek, azután a nőstények röppennek fel. Levetik lárvabőrüket, és megkezdik néhány órás életüket. Ezalatt már nem táplálkoznak, csak párzanak, végül elpusztulnak. A násztánc közben a nőstények lerakják az újabb petéket, s a folyó mélyén elölről kezdődik minden.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: cooler with wheels
'Fel a tetejéhez' gomb