Közélet

Tavaly a tervezett 8 milliárd helyett 9,3 milliárd forintnyi iparűzésiadó-bevétele volt Szegednek

A frissen elkészült 2021-es zárszámadásokból mazsolázgatott a Világgazdaság. Mint írják, jellemzően tetemes pluszban zártak az iparűzésiadó-bevételek, még annak ellenére is, hogy a kormány a Covid-járvány okozta gazdasági sokk enyhítése érdekében a legkisebb vállalkozások iparűzési adóját 1 százalékos kulcsban maximálta. Szeged az előzetes tervek szerint idén 9,95 milliárd forint ipával számol, így ebben az évben megdőlhet a két évvel ezelőtti szám is.

Csaknem 117 százalékon teljesült Szeged önkormányzatának iparűzésiadó-bevétele (ipa) 2021-ben az előirányzathoz képest – írja a portál. A Botka László által vezetett önkormányzat 8 milliárdnyi forrást tervezett ezen a soron, végül azonban több mint 9,3 milliárd forint folyt be.

IDÉN MEGDŐLHET A KÉT ÉVVEL EZELŐTTI SZÁM

Mint tovább kiemelték, bár ez némiképp elmarad a 2020-as 10 milliárdos tényadattól, de nagyságrendi különbség ehhez a bázishoz viszonyítva sem következett be. Hozzátették: az idén ráadásul várhatóan megdől majd a két évvel korábbi szám, hiszen Szeged az előzetes tervek szerint is már 9,95 milliárd forint ipával számol. A lap emlékeztetett: Csongrád-Csanád megyeszékhelyén a helyi adók között az iparűzési adó a meghatározó, az önkormányzati alrendszer adóbevételeinek 81 százalékát teszi ki. Ezért is érthető, hogy Botka László rendszeresen kifejtette álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a kormány 2020 végén úgy döntött, a Covid-járvány okozta gazdasági sokk enyhítése érdekében a legkisebb vállalkozások iparűzési adóját 1 százalékos kulcsban maximálja. A portál szerint a városvezetés továbbra is borúlátó: 2022-es várakozásaik szerint az ipakiesés miatt az önkormányzati költségvetés bevételei jócskán, várhatóan 3 milliárd forinttal csökkennek.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb