Kikapcs

Kereken 30 éves az SZTE Csillagvizsgáló: szombaton jubileumi előadássorozatot tartanak a csillagászok Szegeden

Egészen pontosan 30 éves az SZTE Csillagvizsgáló. A jubileum alkalmából július 2-án, szombaton nyilvános előadássorozatot tartanak az intézményben korábbi szegedi csillagászok részvételével – írják az egyetem honlapján.

Hihetetlen, de már kereken 30 éves az SZTE Csillagvizsgáló, ami 1992. július 6-án nyitotta meg kapuit Szegeden. Ebből az alkalomból a jubileumi dátum előtti szombaton, július 2-án nyilvános konferenciát szerveznek, ahol a közönség olyan csillagászok előadásait hallgathatja meg, akik az elmúlt három évtizedben tevékeny részesei voltak a csillagvizsgáló életének. A meghívott előadók között szerepel többek között:

  • Dr. Kiss László akadémikus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont igazgatója,
  • Dr. Szabó Gyula, a szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója,
  • és Dr. Szatmáry Károly professzor emeritus, a Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány elnöke is.

A programon való részvétel előzetes bejelentkezést igényel.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb