Sport

Megvolt a sorsolás: a címvédő Barcelonával is azonos csoportba került a Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában

A címvédő Barcelonával is azonos csoportba került a magyar bajnok Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája pénteki sorsolásán – olvasható az MTI-n. Mint írják, a férfi BL végjátékában 2010 óta rendeznek négyes döntőt, és a katalánok voltak az elsők, akik a kölni tornán meg tudták védeni címüket, mivel a tavalyi sikerüket követően idén is győztek. Az idei fináléban hétméteres-párbajban nyertek a lengyel Kielce ellen, amely szintén a Szeged csoportjába került.

A közleményből kiderült, hogy a Bécsben megtartott sorsoláson elhangzott, hogy mindkét magyar csapatnak lesz német, francia, lengyel és dán ellenfele. Az előző szezonban BL-negyedik és bajnoki ezüstérmes Telekom Veszprém megkapta a lengyel Orlen Wisla Plockot is, amelyet korábbi vezetőedzője, a spanyol Javier Sabaté irányít, keretében pedig ott van a veszprémi nevelésű Fazekas Gergő. Szintén a bakonyiakhoz került Máthé Dominik új csapata, a francia Paris Saint-Germain is. Leimeter Csaba együttese, a horvát PPD Zagreb is a veszprémieknek jutott.

A B CSOPORT ÍGÉRKEZIK A LEGNEHEZEBBNEK

Az M4sport szerint a férfiaknál a B csoport ígérkezik nehezebbnek, ahova a Pick Szeged került. A nyolc csapatból három volt résztvevője az előző kiírás négyesdöntőjének, a címvédő Barca mellett a Kielce és a Kiel is ellátogat majd a Pick Arénába, de rajtuk kívül is kemény ellenfelek várnak Juan Carlos Pastor csapatára. A Nantes, az Elverum és az Aalborg mellett a Celjével teljes sor.

SZEPTEMBERBEN JÖN AZ ELSŐ FORDULÓ

Az első fordulót szeptember 14-15-én rendezik, a mérkőzéseket minden esetben szerdán és csütörtökön játsszák. A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első és a második közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik pedig a rájátszás első fordulójába. Az ukrajnai háború miatt az orosz Csehovszkije Medvegyi és a fehérorosz Meskov Breszt nem indulhat az európai kupaporondon, az ukrán Motor Zaporizzsja pedig a német másodosztályban szerepel majd, és a BL helyett az Európa-ligában indul. A kétszeres BL-győztes északmacedón Vardar Szkopjét anyagi okok miatt kizárták. A négyes döntőt jövőre is a kölni Lanxess Arénában rendezik.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: youtube niches
'Fel a tetejéhez' gomb