Közélet

Letette az esküt Ruzsa Roland, akit pár napja lerománozott a szegedi Jobbik-politikus

Elstartolt az utóbbi hetek-hónapok legizgalmasabbnak ígérkező közgyűlése, melynek nyitányaként letette képviselői esküjét az egy hete lezajlott kiskundorozsmai időközi választás nyertese, Ruzsa Roland (Fidesz-KDNP). Az újdonsült szegedi képviselő bemutatkozó felszólalásában arról beszélt, hogy nem akar “politikai dilettantizmusba” beleállni, a DK-s Fodor Antal pedig kifejtette, hogy Ruzsa győzelme ellenére Dorozsma nem is fideszes városrész.

“Nem akarok politikai dilettantizmusba beleállni” – jelentette ki első napján Ruzsa Roland, aki azt ígérte napirend előtti felszólalásában, hogy a kampánya során látott lendülettel folytatja munkáját. A képviselő az ülés megkezdése előtt elődjével, Mihálffy Bélával szelfizgetett a városháza bejáratánál.

Az eskütételt követően a DK-s Fodor Antal kért szót, aki azt kezdte el magyarázni, hogy Dorozsma a múlt vasárnapi eredmények dacára sem fideszes környék. Mint kifejtette, az országgyűlési választások során az ellenzék jelöltje 48% szavazatot kapott, míg a kormánypárti csak 36-ot.

A fideszes képviselő megválasztását követően egyébként attól volt hangos a város, hogy Tóth Péter szegedi Jobbik-arc “lerománozta” Ruzsát, akiről Facebook kommentben többek között azt írta, hogy “román DJ” és “bocskoros oláh”, az egyik Fidesz-szavazónak pedig azt írta, hogy “járni fog neked a 800 nap megszégyenítés, mert egy románt támogattál.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb