Közélet

Nagy meccs lesz ma a Szegedi Városházán: drágítanák a gyermekétkeztetést és a parkolást, megválaszthatják az SZKT új igazgatóját

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése reggel 9-től rendes ülést tart, amely több szempontból is izgalmasnak ígérkezik. Egyrészt több olyan témáról is szavazni fognak a szegedi városatyák, amelyek nagy felhördülést váltottak ki az utóbbi napokban, másrészt pedig az egy héttel ezelőtt lezajlott dorozsmai időközi választás eredménye miatt többé nincs olyan, hogy valami “simán” átmegy a közgyűlésen.

Reggel 9 után jövünk majd a fontosabb fejleményekkel, addig is, íme egy kis “programajánló” a napirendi pontok közül. A közgyűlésen dönteni fognak:

  • a parkolódíjak további emeléséről, egyben az új zóna bevezetéséről,
  • a gyermekétkeztetés térítési díját meghatározó rendelet módosításáról,
  • a Szegedi Közlekedési Társaság új vezetőjéről, aki a leköszönő Majó-Petri Zoltánt váltja majd,
  • és persze az önkormányzat 2022. évi költségvetésének módosításáról.

Az összes napirendi pontot, tételesen ITT éred el.

NEM LESZ SIMA MECCS

Bár Botka László eddig azt csinálta Szegeden “kicsiben”, mint Orbán Viktor “nagyban”, vagyis, kétharmados többséggel vitte át akaratát a szegedi közgyűlésen, az utóbbi hetekben sok minden változott:

  • a szegedi DK többször is megmakacsolta magát és nem volt hajlandó együtt voksolni a Botka-koalíció többi tagjával,
  • a dorozsmai időközit a Fidesz-KDNP nyerte,
  • a polgármester nevével fémjelzett Összefogás Szegedért közismert képviselője, Joób Márton pedig a napokban kalap-kabát kijelentette, hogy ma délelőtt mindent meg fog tenni az új parkolási rend megszavazása ellen.

Bár papíron még mindig magabiztos többségben van Botka László köre a közgyűlésben, a fenti tényezők miatt gyakorlatilag fifty-fifty az állás, magyarán, hosszú évek óta először tényleg tétje lesz a szavazásoknak.

A politikai Mortal Kombatból ezúttal is kimaradunk, a legfontosabb döntéseket viszont a leggyorsabban fogjuk hozni a Szeged365.hu-n, stay tuned!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: สล็oต PG
'Fel a tetejéhez' gomb