Gasztro

Újabb szegedi vendéglátóhely bezárását jelentették be, ezúttal a Mérey utcában

“3 évvel ezelőtt, bejelentettük nektek, hogy megnyitunk. Most pedig megtört szívvel jelentjük be, hogy kedvenc gofrizótok egy időre eltűnik” – írta posztjában a Mérey utcai Sunshine Coffee, akik azért kénytelenek behajtani az ajtót, mert az üzlethelyiség tulaja úgy döntött, eladja a helyet a fejük felől, így nem tudnak tovább ott maradni.

“Ahogy sokan tudjatok, 6 hónappal a covid berobbanása előtt nyitottunk, túléltünk 5 hullámot, 2 lezárást, mindezt nektek köszönhetjük. Azonban a legnagyobb pofont mindig attól kapjuk, akitől nem számítanánk rá. Köszönjük, hogy veletek tanulhattunk, hogy veletek valósíthattuk meg álmaink, és hogy velünk voltatok ezen a csodás utazáson. Ti vagytok a legjobbak” – zárták soraikat a Sunshine-osok.

Az eredeti posztot ITT találod.

HÁROM LEGENDA, AKIKKEL KEVESEBB LETT A SZEGEDI GASZTRONÓMIA

A tavalyi Oldies-zárást követően nemrég a Szent István Étterem és a Gulyás Csárda megszűnéséről adtunk hírt, bár ezek abban is különböznek a mostanitól, hogy állandó jelleggel zártak be, míg a cikkünkben említett gofrizó-kávézó csak ideiglenesen.

Korábbi cikkeink a témában, kronológiai sorrendben:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb