Másra költik a pénzt: sorra mondják le a települések az augusztus 20-i tűzijátékot, Szentes is beállt a sorba
Sorra jelentik be a települések Magyarország szerte, hogy augusztus 20-án nem akarnak tűzijátékot a megváltozott körülmények, vagyis a katatörvény módosítása és a takarékosság miatt. Salgótarján és Siófok után most úgy tűnik, hogy Szentes is beáll a sorba.
Az Index szerint Salgótarján volt az első. Mint írják, a város vezetése úgy döntött, hogy nem lesz tűzijáték augusztus 20-án, ehelyett adótanácsadó és mérlegképes könyvelő szakemberekkel való konzultációs foglalkozásokat szerveznek mindazoknak, akik bajba kerültek a kata változásai miatt.
SIÓFOK IS LÉPETT
A portál azt írja, hogy később Siófok polgármestere is arról számolt be, hogy kihagyják idén a tűzijátékot. A városvezető bejegyzésében a háborút elszenvedő nemzetek polgári lakosságával és a gazdasági helyzet miatt kilátástalansággal küzdő magyar emberekkel való szolidaritással, valamint a takarékossággal indokolta a döntést.
MEGVÁLTOZOTT A VILÁG, SZENTES IS LEMONDJA A TŰZIJÁTÉKOT
Most újabb város állt be a sorba, és nagyon valószínű, hogy Szentesen is elmarad a tűzijáték. A város polgármestere, Szabó Ferenc Zoltán azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy: “városunkban idén is méltó módon megemlékezünk és megünnepeljük államalapításunk ünnepét augusztus 20-án! A Művelődési Központ munkatársai gőzerővel készülnek a hivatalos városi rendezvényre. A „világ” az elmúlt néhány hónapban és hétben igencsak megváltozott, ezért kértem Igazgató urat, hogy mellőzzük az ünnepség végére tervezett tűzijáték megtartását.”
SZEGEDEN NAGY TERVEK VANNAK AZ ÜNNEPRE
Az augusztus 20-i hétvégén, az Államalapítás ünnepére szervezett programsorozat keretében újra megtelik élettel a Széchenyi tér Szegeden! Három napon át, augusztus 19-21. között, igazi programkavalkáddal várja ugyanis az érdeklődőket az eseményt szervező Szegedi Városkép és Piac Kft.. Az ünnepi kavalkádban a felhőtlen kikapcsolódásról élő koncertek, kézműves és gasztronómiai piac, valamint gyermekprogramok és utcabál fog gondoskodni.
3 hozzászólás