Kikapcs

Az augusztus 20-ai hétvégén újra benépesül a Széchenyi tér: a Kozmixszal, gasztronómiai piaccal és utcabállal ünnepelhetjük az Államalapítást Szegeden

Az augusztus 20-i hétvégén, az Államalapítás ünnepére szervezett programsorozat keretében újra megtelik élettel a Széchenyi tér Szegeden! Három napon át, augusztus 19-21. között, igazi programkavalkáddal várja ugyanis az érdeklődőket az eseményt szervező Szegedi Városkép és Piac Kft.. Az ünnepi kavalkádban a felhőtlen kikapcsolódásról élő koncertek, kézműves és gasztronómiai piac, valamint gyermekprogramok és utcabál fog gondoskodni.

ÉLŐ KONCERTEKKEL, KÉZMŰVES ÉS GASZTRONÓMIAI PIACCAL, VALAMINT UTCABÁLLAL ÜNNEPELHETJÜK AZ ÁLLAMALAPÍTÁST SZEGEDEN

Mint, ahogy a szervezők közleményükben írták, augusztus 19-én, pénteken délután veszi kezdetét a háromnapos rendezvény a Széchenyi téren, ahol élő koncertek, gyermekprogramok és utcabál is várja a szórakozni vágyókat. Természetesen nem csak a programok miatt lesz érdemes kilátogatni, ugyanis a Széchenyi tér igazi kézműves és gasztronómiai piaccá változik. A borászatokon kívül lesznek kisüzemi sörkülönlegességek, finom pálinkák és persze ínycsiklandó ételek is. A színpadi programok között kiemelkednek az esti nagykoncertek. Mindhárom napon este 8 órakor kezdődnek a közönségcsalogató produkciók a Széchenyi téren.

A KOZMIX MÁR A DEJA VU FESZTIVÁLON BEHARANGOZTA, AUGUSZTUS 20-ÁN ÚJRA SZEGEDEN KONCERTEZNEK

Egy biztos, amit már hetek óta tudhatunk: sokak örömére a Kozmix újra beköltözik a házba, illetve a Napfény városába. Ahogy a 90-es évek parti őrületéért felelős happy hardcore és rave stílusban nyomuló együttes már jó előre beharangozta az idei Deja Vu Fesztiválon: augusztus 20-án Szegeden, a Széchenyi téren fogják csapatni, ahol egy másfél órás nagykoncerttel emelik a szegediek ünnepi hangulatát. Ez azért is nagy szó, mert a népszerű együttes évek óta nem koncertezett városunkban, leszámítva a fentebb említett hatalmas retro őrületet.

EZZEKKEL A NAGYKONCERTEKKEL ÜNNEPELHETÜNK A HÁROMNAPOS RENDEZVÉNYEN

Nemcsak a Kozmix lép színpadra a háromnapos ünnepi kavalkádban, itt lesz velünk a Napfény városában az Apostol Együttes és az Animal Cannibals is. Napi lebontásban így néznek majd ki a koncertek:

  • augusztus 19-én, 20 órától koncertezik az Apostol Együttes,
  • augusztus 20-án, szintén 20 órától jön a Kozmix,
  • a zárónapon pedig, augusztus 21-én, vasárnap az Animal Cannibals várja a kilátogatókat a Széchenyi téren, az előző napokhoz hasonlóan 8 órai kezdettel rappelnek majd a srácok az árnyas platánfák alatt.

AZ ÜNNEPI PROGRAMOKBÓL NEM HIÁNYOZHAT AZ AUGUSZTUS 20-AI TŰZIJÁTÉK SEM

Természetesen az ilyenkor hagyományos nagyszabású tűzijáték sem maradhat ki az ünnepi programokból. Augusztus 20-án, este 21 órai kezdettel a rakpartról csodálhatjuk meg, ahogy pompás színekben és fényárban fog úszni az ég a Tisza felett.

A részletes program, a szervezők tájékoztatása szerint, a további fellépőkkel hamarosan a Szegedi Városkép és Piac Facebook oldalán lesz megtalálható.

ILYEN VOLT 2021-BEN AZ AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG SZEGEDEN

BUDAPESTEN EURÓPA LEGNAGYOBB TŰZIJÁTÉKÁVAL KÉSZÜLNEK AUGUSZTUS 20-RA

Idén is négynapos programsorozat lesz az Államalapítás ünnepén a fővárosban – közölte a rendezvények kommunikációs ügynöksége az MTI-vel. Nem aprózták el Budapesten, hogy már júniusban kihirdették a részletes programot, ami az ígéretek szerint parádés lesz, ugyanis Európa legnagyobb tűzijátékát tervezik augusztus 20-ra.

Fotók: Nyitrai Szilárd és Török Kornél

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb