Sport

Juan Carlos Pastor: az NB I-ben a címvédés, a BL-ben pedig az előrelépés a célja a PICK Szegednek

Tökéletes hazai szereplésben bízik a Pick Szeged vezetőedzője, Juan Carlos Pastor. A klub hétfői sajtótájékoztatóján a spanyol szakember leszögezte, hogy az NB I-ben a címvédés, a BL-ben pedig az előrelépés a céljuk. A szegediek történetük során idén védték meg először bajnoki elsőségüket, a BL négyes döntőjébe viszont még soha nem tudtak bekerülni.

KÉSZÜLNEK A BL-RE

A felkészülési időszak első napján Pastor elmondta, kemény munka és sok edzés vár a csapatra, majd hozzátette, nagyon örülne, ha a következő idényben nem lenne olyan sok sérülés és betegség a keretben, mint az elmúlt két szezonban. “Nagyon jól fel kell készülnünk, mert a BL-ben mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelonával otthon kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk. A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk” – magyarázta.

A kilenc évvel ezelőtt érkezett vezetőedző – akinek a szerződése még egy plusz egy évre szól – kijelentette, nagyon nagy előny lenne, ha hazai pályán minden BL-csoportmeccsüket megnyernék, és idegenből is hoznának pontokat.

EZ LESZ AZ ELSŐ OLYAN IDÉNYÜK, AMIT A PICK ARÉBAN KEZDENEK

A bajnokságot 2018 óta háromszor, a Magyar Kupát egyszer megnyerő Pick Szeged cégvezetője, Kiss Bence rávilágított, hogy ez lesz az első olyan idényük, melyet új otthonukban, a Pick Arénában kezdenek, hiszen tavaly decemberben vehették birtokba a csarnokot. Mint mondta, a csapat és a szurkolók is belakták már az új otthont. Elárulta, hogy hétfőn felmérésekkel és tesztekkel kezdődött a felkészülési időszak, a hétvégén pedig Szlovéniába utaznak magaslati edzőtáborba. Az edzőmérkőzések sorát hazai környezetben a Balatonfüred és a Gyöngyös ellen kezdik, utána a romániai Nagyszentmiklóson vesznek részt egy tornán, végül Németországban Bundesliga-csapatokkal találkoznak. A cégvezető közölte, hogy Luka Stepancic idén nyáron újabb Achilles-ín-tisztító műtéten esett át, jelenleg a rehabilitációját végzi. “Elég speciális sérülése van, több szakember próbálta már kezelni a világ több pontján, de eddig nem sikerült végérvényesen elmulasztani. Reméljük, minél hamarabb be tud kapcsolódni a labdás edzésekbe, van rá esély, hogy ősszel a pályán láthatjuk” – nyilatkozta a horvát jobbátlövőről.

A CSOPORTKÖRBEN KELL JÓL SZEREPELNI

Bánhidi Bence csapatkapitány közölte, a nyári szünetben is sokat dolgozott azért, hogy tökéletes állapotban térhessen vissza a felkészülés elejére. A válogatott beálló makacs deréksérülése miatt március eleje óta csak a bajnoki döntő két mérkőzésén lépett pályára. A Bajnokok Ligája-szereplés kapcsán megjegyezte, ha a csoportkörben jól szerepelnek, az egyenes kiesés szakaszban könnyebb ellenfelet kaphatnak. Szita Zoltán úgy fogalmazott, nagyon motiváló, hogy egy bajnokcsapathoz jött, és olyan szintű csapatok ellen kézilabdázhat a BL-ben, mint például a Barcelona. “Azért jöttem, hogy tanuljak, fejlődjek, és minél több trófeát nyerjünk. Bízom benne, hogy képes leszek megugrani ezt a szintet” – nyilatkozta.

További részletekkel és videóval is jövünk hamarosan!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb