KözéletVideo365

Fackelmann István: a három legégetőbb probléma a migráció, az aszály és az energiaválság – új elnököt választott a Mi Hazánk szegedi szervezete

Újjászervezték a Mi Hazánk Mozgalom szegedi szervezetét, ebből az alkalomból hétfő délelőtt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, frakcióvezetője mutatta be a sajtó képviselőinek a párt új szegedi elnökét, Fackelmann Istvánt, aki a Science Hotelben tartott rendezvényen beszámolt a Szegedet és környékét érintő legégetőbb problémákról és a párt jövőbeni terveiről.    

HÁROM LEGÉGETŐBB PROBLÉMA: MIGRÁCIÓ, ASZÁLY, ENERGIAVÁLSÁG

Mint ahogy Fackelmann István elmondta, a három legégetőbb megoldásra váró probléma, mely Szegedet és környékét érinti, a migráció, az aszály és az energiaválság. A párt új elnöke szerint a határvédelemhez, bár rengeteget dolgoznak a rendőrök és a katonák, kevesen vannak. “Nincs meg az a joguk, hogy használják a fegyvert. Régen azért olyan riasztó lövéseket leadtak, aminek következményei is voltak. Tehát a kormányt és a határrendészeti szerveket arra kérjük, hogy határozottabban lépjenek fel és akadályozzák meg azt, hogy betörjenek a migránsok” – mondta el Fackelmann István.

A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN ÉLŐK ÉLETÉT MEGNEHEZÍTI A VÍZHIÁNY

Véleménye szerint az aszály vonatkozásában Szeged még szerencsés helyzetben van, hiszen van egy Tiszánk, a mezőgazdaságot viszont a vízhiány hatványozottan sújtja. “Szegednek a víz tekintetében nincs problémája, kivéve, ha sok van, a környező településeken viszont az a probléma, amikor nagyon kevés van belőle” – vélte a párt új elnöke.

A LEGNAGYOBB ESÉLLYEL A TANYAVILÁG, AZ ÖNELLÁTÓ GAZDÁLKODÁST FOLYTATÓK VÉSZELHETIK ÁT KÖNNYEBBEN VÁLSÁGOT

Fackelmann István azt is elmondta, az energiaválság megoldásaként fel kell mérnie az embernek azt, hogy milyen lehetőségei vannak saját életkörülményei között. “Azt kell figyelembe venni, hogy lakóhelyén milyen tartalékok felhalmozására van lehetősége, hogy minél tovább túlélje azt, ami ezután következik” – közölte, majd hozzátette, 10 évvel ezelőtt összeállítottak egy vészforgatókönyvet, arról, hogyan éljük túl az éghajlatváltozásból, szárazságból, energetikai válságból adódó vészhelyzeteket. Ebből kiderült, a legnagyobb esélye a tanyavilágnak van a válság könnyebb átvészelésére, míg a legkiszolgáltatottabbak azok, akik panelben élnek, hiszen, akik rendelkeznek egy kis földdel és önellátó gazdálkodást folytatnak meg tudják teremteni maguknak, amire a nehéz időkben szükségük lehet.

TÜNTETÉST SZERVEZ A KATATÖRVÉNY MIATT SZEGEDRE A PÁRT

Az eseményen Toroczkai László azt is bejelentette, hogy a katatörvény és a rezsicsökkentés átalakítása miatt a párt augusztus elsejétől országosan tüntetéseket szervez, melynek részeként Szegeden, augusztus 2-án, a Dugonics téren 6 órától kerül sor a demonstrációra.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: research
  2. Visszajelzés: ปลูกผม
'Fel a tetejéhez' gomb