Közélet

Történelmi randevú, a szegedi városházán: Botka László, Mihálffy Béla, Bányai Gábor, Nagy Sándor és Szabó Sándor ült egy asztalhoz (frissítve)

Így, ebben a formációban még sosem ültek össze az érintettek a Széchenyi téri épületben. A találkozóról mindössze annyit tudni, hogy Szeged fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt az öt politikus. Az utóbbi az áprilisban a Csongrád-Csanád megyei kettest behúzó Mihálffy Béla Facebook posztjából derült ki, amint további részleteket kapunk (éppen érdeklődünk az érintetteknél), jövünk velük!

Mint Mihálffy Béla írta, a találkozón:

  • “Bányai Gábor kormánybiztos úrral,
  • Botka László polgármester úrral,
  • illetve Szabó Sándor képviselő úrral, és Nagy Sándor alpolgármester úrral” folytatott megbeszélést.

FRISSÍTVE (15:38) HÁROM FEJLESZTÉSI TERÜLETET ÉRINTETTEK A TALÁLKOZÓN

Időközben elértük Mihálffy Béla, országggyűlési képviselőt, aki beavatta szerkesztőségünket, milyen témákban folyt az egyeztetés a mai találkozón.

Mint elárulta, a találkozón szó esett:

  • a harmadik hídról,
  • a Szegedi Repülőtér fejlesztéséről,
  • és az egyetemi fejlesztések fontosságáról.

Mint mondta, mivel Bányai Gábor kormánybiztosi mandátuma egy ciklusra szól, ezért most a fejlesztések terén a 2022-2026 közötti időszak lehetőségeit beszélték át.

“ELŐREMUTATÓ ÉS JÓL SIKERÜLT TALÁLKOZÓ VOLT”

Mihálffy Béla hangsúlyozta, Szeged országgyűlési képviselőjeként, minden, városunkat érintő fejlesztést támogat, teljes partnerségben áll a városvezetéssel, és Bányai Gábor kormánybiztossal, annak érdekében, hogy minél több szegedi fejlesztés valósulhasson meg a közeljövőben. “A résztvevők közül mindenki Szeged érdekeit tartja szem előtt, ezért úgy gondolom, hogy ez egy előremutató és jól sikerült találkozó volt” – zárta gondolatait Mihálffy Béla.

SZABÓ SÁNDOR SZERINT A NÉZETBELI KÜLÖNBSÉGEK ELLENÉRE IS SZEGEDÉRT EGYÜTT KELL MŰKÖDNIÜK A KORMÁNYZÓ PÁRTTAL

Az egyeztetésről hasonlóan pozitívan írt Szabó Sándor is: “Sok mindenben másként gondolkodunk, sok mindent másképpen csinálnánk és kemény csatáink is vannak a kormányzó párttal rengeteg ügyben, ami az országban történik, de a szegedi és térségbeli fejlesztési kérdésekben együtt kell működnünk az itt élők érdekében!” – fogalmazott a találkozóval kapcsolatban Facebook bejegyzésében Szabó Sándor.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb