Sport

Rendőrségi feljelentést tesz az MTK az antiszemita rigmusokat skandáló Szeged-szurkolók miatt

Az MTK Budapest közleményben tudatta, hogy rendőrségi feljelentést tesz a szegedi szurkolók antiszemita viselkedése miatt – számolt be róla az M4 Sport. A klub honlapján az eset rövid összefoglalásában az áll, hogy a hétfői találkozó után a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szurkolóinak egy csoportja antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva hagyta el a Hidegkuti Nándor Stadiont és környékét.

Az MTK azt írja, hogy minderről videofelvétel is készült, egy MTK-szurkoló megriadt 12 éves kislánya rögzítette a megbotránkoztató megnyilvánulásokat.

A csapat közleménye így szól:

„Az MTK Budapest labdarúgócsapata elfogadhatatlannak tart minden antiszemita és rasszista megnyilvánulást, bármilyen kisebbség elleni gyűlöletbeszédet, félelemkeltést. Tiltakozunk az érintett szegedi szurkolók antiszemita viselkedése ellen, akik esetenként már a mérkőzés alatt is elfogadhatatlan rigmusokat skandáltak. Kiállunk a megsértett, megbántott és megfenyegetett szurkolóink mellett, és az MTK családja nevében minden jóérzésű honfitársunkat arra kérjük, vállaljon szolidaritást velünk.

Az MTK Budapest eddig és ezek után sem fogja csendben eltűrni a történelem legsötétebb korszakait idéző gyűlölködést, és ezúton is szeretnénk biztosítani együttérzésünkről azokat a szurkolóinkat – és tágabb értelemben minden magyar embert -, akik az antiszemita megnyilvánulások miatt emberi mivoltukban megsértve és fenyegetve érezhették magukat.

Szurkolóik elfogadhatatlan viselkedése miatt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia futballklub együttműködését kérjük abban, hogy a klubjukra és Szeged városára is szégyent hozó, érintett szurkolókat, saját hatáskörükben, a jogszabályok adta keretek között felelősségre vonják annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset.

A történtek miatt az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, és a jövőben is minden egyes alkalommal így fog eljárni, ha antiszemita, rasszista, gyűlöletkeltő megnyilvánulással találkozik.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb