Szegedi Arcok

Nemzetközi sporteseményeket kommentál az SZTE GTK hallgatója

Kéri Martin, a Szegedi Gazdaságtudományi Kar hallgatója kommentált már kézilabdát, vízilabdát és asztaliteniszt is.

Szeptemberben harmadévesként kezdi meg a szemesztert Kéri Martin, aki jelenleg gazdálkodás és menedzsment szakon tanul a szegedi egyetemen. Mindemellett fiatal kora óta szenvedélye a kommentálás, az utóbbi időben pedig egyre jobban sikerült elmélyülnie benne – derül ki az SZTE által vele készített interjúból.

13 ÉVESEN, SZÜLŐVÁROSÁBAN KOMMENTÁLT ELŐSZÖR MÉRKŐZÉST

A tehetséges fiatal mindössze 13 évesen, szülővárosában, Orosházán szerepelt először műsorvezetőként, az ottani kézilabdacsapat egyik mérkőzésén. Első komoly kommentátori feladatát részben a koronavírus járványnak is köszönheti, hiszen az ekkor zárt kapuk mögött megrendezett mérkőzéseket az orosházi csapat rendre élőben közvetítette, Martin pedig ekkor próbálhatta ki magát először sportkommentátorként.

Hangját hallhattuk már a FINA Vizes Világbajnokságon is, Sopronban, ahol a férfi és női vízilabda ,,C” jelű csoport küzdelmeit rendezték. Itt műsorvezetőként tevékenykedett, ráadásul nem csak magyarul, hanem angolul is fel kellett konferálnia a versenyzőket.

HOBBI ÉS KÖTELEZETTSÉG EGY SZINTEN

Martin egyelőre – a komoly szakmai sikerek ellenére is – hobbiként tekint a kommentálásra és úgy érzi, eddig nagyon jól össze tudta egyeztetni hobbiját és tanulmányait.

Borítókép: SZTE hivatalos weboldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb