Közélet

Több kisgyerek is összetörte magát a Roosevelt téri játszótér egyik játékán, elszállították, kráter tátong a helyén (frissítve)

Üres kráter éktelenkedik pár napja a Roosevelt téri játszótéren lévő trambulin helyén, fémkordonnal és piros-fehér jelölőszalaggal körbekerítve. A jelenség oka információink szerint az, hogy az utóbbi hetekben több szegedi kisgyerek is megsérült a játék használata közben.

A napokban két eszközt szállítottak el a másfél milliárdból felújított park játszóteréről,

  • a fotókon látható (pontosabban, nem látható) trambulint,
  • és azt a hintát, melyet mozgássérültek számára telepítettek 2020 őszén.

Az utóbbit már vissza is hozták, a baleseteket okozó trambulin sorsa egyelőre ismeretlen. A napokban több olvasói információt is kaptunk arról, hogy gyerekek sérültek meg a Roosevelt téri játszótéren, a történések mindig a szóban forgó ugrálóhoz voltak köthetőek. Nem hivatalos kórházi forrásból úgy értesültünk, hogy az idei nyáron legalább 4-5 olyan kicsit láttak el az SBO-n, akik itt sérültek meg, többen csonttöréses balesetet szenvedve.

Hétfő délután e-mailben érdeklődtünk a városfejlesztésekért illetékes Szeged Pólus Nonprofit Kft-nél, többek között arra voltunk kíváncsiak, hány sérültről tudnak, illetve arra, hogy mi lesz a balesetveszélyes eszköz sorsa, megkeresésünkre cikkünk megírásának pillanatáig nem érkezett válasz.

2020. ÉV VÉGÉN ADTÁK ÁT A PAPÍRON SZUPER BIZTONSÁGOS JÁTSZÓTERET

Biztonságos hinták, vagány kis mászókák, szuper csúszdák – írtuk 2020. novemberében a Roosevelt téri játszótérről azt követően, hogy átadták a másfél milliárd forintból megújult Stefániát, Móra-parkot és Roosevelt teret, az utóbbi kiemelten fontos részeként a szóban forgó gyerekparadicsomot.

Nem volt olcsó kör,

  • a Móra Ferenc Múzeum felújítása 1,3 milliárd forintba került,
  • ebből 899 millió forint érkezett TOP pályázatnak köszönhetően,
  • a maradék 500 milliót pedig önerőből fizette ki a város.
  • A környező részek további 850 millió Ft uniós támogatásból,
  • továbbá 710 milliós városi finanszírozásból valósultak meg.

Az önkormányzati kommunikáció az átadáskor kihangsúlyozta a vadonatúj játszótér biztonságos mivoltát, amely egészen mostanáig stimmelt is. Hogy miért pont az idén nyáron történt meg a cikkünkben említett baleset-sorozat, egyelőre nem tudni, amint válaszol az önkormányzati cég, cikkünket frissíteni fogjuk.

FRISSÍTVE: EGY APRÓ TERVEZÉSI HIBA ÉS NÉMI NEMTÖRŐDÖMSÉG LEHET A BALESETEK OKA

Az ügyben megkeresett önkormányzati cég egyelőre nem válaszolt megkeresésünkre (általában amikor olyasmire kérdezünk rá, ami egy kicsit kellemetlen, az önkormányzat és cégei általában “elfelejtenek” reagálni), úgyhogy most Mohammed ment a hegyhez, magyarán, rákérdeztünk pár, az önkormányzatnál dolgozó ismerősünknél, hogy mit tudnak az esetről. A visszajelzések alapján az alábbi képlet állt össze:

  • egy apró tervezési hiba,
  • és némi (az idő előrehaladtával természetes) megnyúlás a két ok,
  • amelyek miatt a gyerekek lába peches esetben becsúszhatott a betongyűrű és a gumiszőnyeg közé.

Amint megjön a hivatalos válasz (ha megjön), cikkünket újra frissíteni fogjuk. A Szeged365 Facebook oldalon rengeteg komment érkezett a témában, a hozzászóló olvasóink többsége úgy érzi, a játszótér biztonságos, sokan a szülőket okolják a balesetekért, de természetesen érkezett olyan beszámoló is, amely az ellenkezőjéről szólt:

“9 éves lányom mind a két karját eltorte 4 héttel ezelőtt. Nagyon óvatos, megfontolt kislany. Elég egy rossz esés és kész a baj.” (Gabriella)

“Némi tervezési hiba és némi elhasználódási kopás-kinyúlás miatt a gyerekek lába befért és be is csúszott a fix beton gyűrű és a flexibilis gumiszőnyeg közé. Ezt tapasztalatból mondom 3 éves kisfiú apukájaként. Egy-két percet igényelt míg kiszabadítottam a gyerek lábát szerencsére nem történt semmi súlyos csupán némi ijedtség.” (Zsolt)

Az ok tehát – nem hivatalosan – egy kisebb tervezési hiba és a trambulinszőnyeg megnyúlása. Az illetékesek elszállíttatták az eszközt, közben azt is megtudtuk, hogy javítás alatt van. A kérdés csak az, hogy miért kellett megvárni, amíg több baleset is történik. Amint válaszokat kapunk a kérdéseinkre, frissíteni fogunk.

Fotók: Sóti Gellért, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb