Ha nem lesznek ősszel újbóli korlátozások, fix, hogy szeptember 2. és 4. között jön a Szegedi Halfesztivál – a programokról Frank Sándorral beszélgettünk

A Covid miatti két év kényszerpihenő után szeptember 2-4. között ismét kiköltöznek az óriás bográcsok a múzeum előtti Vízi bástyára, ahol a hagyományokhoz híven elstartol a XXV. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál. A tiszai halászlé ünnepéről és a rendezvényt kísérő programokról Frank Sándor, Venesz-díjas mesterszakácsot, a Szegedi Halfesztivál főszervezőjét kérdeztük, aki azt is elárulta számunkra, mi lesz a rendezvénnyel, ha esetleg addigra berobban a koronavírus újabb hulláma.
A HALFŐZŐK SZEPTEMBER 3-ÁN, AZ ÚJSZEGEDI PARTFÜRDŐN MÉRIK ÖSSZE TUDÁSUKAT
Gőzerővel folynak már a Szegedi Halfesztivál előkészületei, tudtuk meg Frank Sándortól, már megvan a három napos esemény teljes programja is. Mint megtudtuk, idén a rendezvény a Tisza mindkét oldalát körül fogja ölelni. Az újszegedi Partfürdőn szeptember 3-án, szombaton a halfőzők mérik össze tudásukat és mindenki saját maga készíti el bográcsban az általa féltve őrzött receptúra szerint a halászlevet. Az elkészült étkeket neves mesterszakácsok fogják zsűrizni, ám a korábbi évekkel ellentétben idén nem hirdetnek dobogós helyezéseket, a cél csupán annyi, hogy a Tiszai Halfesztiválhoz méltó finom ízek szülessenek, a zsűri egyfajta véleményt formál az elkészült gasztrocsodákról, így a készítők elismerésül neves szakemberek dicséreteit zsebelhetik be.
A RAKPART MEGTELIK A HALÁSZCSÁRDÁK, KÉZMŰVESEK, BORÁSZOK ÉS SÖRFŐZŐK GAZDAG KÍNÁLATÁVAL
Mindeközben a Huszár Mátyás rakpartra már pénteken kitelepülnek a halászcsárdák, kézművesek, borászok és sörfőzők. A szervezők azokra is gondolnak, akik esetleg nem szeretik a halat, így a kínálatban megtalálhatóak lesznek a halmentes ínyencségek is. A korábbi évekhez hasonlóan gyermekprogramok is fogják kísérni a rendezvényt, például arcfestés és aszfalt rajzolás várja majd a legkisebbeket.
A RENDEZVÉNY ZENEI FELHOZATALÁT IDÉN HELYI MŰVÉSZEK SZOLGÁLTATJÁK
Frank Sándor elmondta, a rendezvény zenei repertoárjának összeállításában idén a helyi művészekre helyezik a hangsúlyt, a Szeged és környéki közismert zenészeknek és diszkósoknak szeretnének fellépési lehetőséget biztosítani a színpadon, így a Halfesztivál hangulatát például a Gera Fivérek, a Zsomboys, vagy éppen Raksa Bernadett előadása fogja emelni.
ÍGY NÉZ KI A TISZAI HALFESZTIVÁL SZÍNPADÁNAK RÉSZLETES PROGRAMJA
2022. 09. 02. PÉNTEK
- 14:30 DJ Schindler
- 16:00 Acoustic Zenekar
- 18:00 Nakahara Trió
- 20:00 Coco Bongo Zenekar
- 22:00 Raksa Bernadett
2022.09.03. SZOMBAT
- 12:00 DJ Horváth András
- 14:00 Talent Tehetségek
- 16:00 Rambling Blues Trió
- 18:00 Casino Együttes
- 20:00 Kovács Andy
- 21:00 Gera Fivérek
2022.09.04. VASÁRNAP
- 12:00 DJ Horváth András
- 13:00 Csillag Júlia & Blaho Attila
- 15:00 Storyville
- 17:00 Vecsernyés Róbert
- 19:00 Zsomboys
MI LESZ A HALFESZTIVÁLLAL, HA SZEPTEMBERRE BEROBBAN A COVID ÚJABB HULLÁMA?
Frank Sándortól arra is rákérdeztünk, látva az emelkedő Covid számokat, nem tartanak -e attól, hogy szeptemberre újra berobban a járvány, ha esetleg így történne, mi lesz a sorsa a Szegedi Halfesztiválnak. A Venesz-díjas mesterszakács elmondta, nem tart attól, hogy a koronavírus keresztülhúzza a számításokat. Mint elárulta, a partnerekkel olyan vis maior szerződéseket kötöttek, ami ilyen esetben védi a szerződő feleket. Természetesen, mondta Frank Sándor, ha jogszabálybeli változás áll fenn, szigorítások, illetve korlátozások kerülnének addigra bevezetésre, mint például újbóli létszámkorlátozás elrendelése a rendezvények esetében, akkor félreállnak és természetesen a szerint cselekednek, de minden más esetben megtartják a fesztivált.
Fotók: Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Facebook oldala
2 hozzászólás