Mindenmás

A rendőrök közé hajtott, eltörte egy bv-s főtörzsőrmester karját, végül pedig nekicsapódott egy autónak a lengyel férfi – nem mindennapi hajsza volt Ásotthalomnál

Letartóztatta az illetékes nyomozási bíró azt a lengyel férfit, aki vélhetően megbújt illegális migránsokért érkezhetett Ásotthalom térségébe szombaton, ám ott embercsempészek elleni hatósági intézkedésbe botlott. A nem mindennapi esetben az embercsempész előbb menekülni kezdett, majd a határt védő egyenruhások közé hajtott, egy vezényelt börtönőrnek eltörte a karját, legvégül pedig egy szerb autónak hajtva megrekedt. El akart szaladni, de a polgárőrök segítségével elfogták.

Ásotthalom térségében szombaton egy lengyel férfi támadt autójával a hatóság embereire, menekülés közben sodort el egy hivatalos személyt is – olvasható a Magyar Nemzet összefoglalójában. A Központi Nyomozó Főügyészség a lapnak eljuttatott közleményében azt írja, hogy az illetékesbíróság mindenben egyetértett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség letartóztatás elrendelésére irányuló indítványával, és harminc napra elrendelte a lengyel gyanúsított letartóztatását.

AZ ÚTMENTI FÁS-BOKROS RÉSZBE KELLETT A RENDŐRÖKNEK BEUGRANI, HOGY NE ÜSSE EL ŐKET A CSEMPÉSZ

A történet pontosan így hangzik: a megalapozott gyanú szerint augusztus 6-án, éjszaka a 29 éves lengyel férfi a magyar–szerb határ közelében, Ásotthalom térségében autójával az 55-ös főúton haladt, amikor egy embercsempészet miatti ellenőrzés közelébe ért. A polgárőrök látták, amikor a lengyel autó hirtelen egy homokos dűlőútra kanyarodott, ezért követték a rendőrök értesítése mellett. A külföldi férfi ezek után nagy sebességgel közlekedett az egy kocsinyom szélességű homokos úton, amikor a rendőrök szabályosan, lámpával történő jelzéssel meg akarták állítani. A lengyel férfi a sebességét intenzíven növelve a rendőrök felé hajtott, akik az elütést csak úgy tudták elkerülni, hogy az út melletti fás-bokros területre ugrottak.

A BV-S FŐTÖRZSÖRMESTERNEK ELTÖRT A KARJA

A rendőrök nem sérültek meg, ugyanakkor az intézkedésbe bekapcsolódó büntetés-végrehajtási főtörzsőrmestert a menekülő gépjármű bal hátsó nyitott ajtaja elsodorta. Az ütközés következtében a hivatalos személynek számító bv-s nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó kartörést szenvedett. A balesetet követően a férfi, továbbra is kivonva magát a rendőri intézkedés alól, továbbhajtott, azonban nem az útviszonyokhoz választott sebessége miatt későn vett észre egy elhagyottan parkoló szerb személygépjárművet, amelynek nekiütközött. Mivel a jármű bal első kereke kitört, az elkövető gyalogosan menekült tovább, azonban a rendőrök rövid időn belül elfogták. A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és gyanúsítottként hallgatta ki a külföldi férfit, majd indítványozta letartóztatását.

EGYELŐRE HATÓSÁG ELLENI ERŐSZAK MIATT GYANÚSÍTJÁK

A Szegedi Járásbíróság mai végzésével a gyanúsított letartóztatását az ügyészség indítványával egyezően elrendelte, amely döntés ellen a gyanúsított – aki egyébként nem tett vallomást – és védője fellebbezéssel élt. A portál szerint az eset körülményei, helyszíne arra enged következtetni, hogy a 29 éves lengyel férfi embercsempészként érkezhetett Ásotthalomhoz. Egy olyan ponton akarhatta felvenni az ásotthalmi tanyavilágban megbújó illegális migránsokat, ami bejáratott helye az embercsempészeknek. Az, hogy menekülés közben kocsija bal hátsó ajtaja nyitva volt, azt jelezheti, hogy valakit, valakiket fel is vett, akik menekülés közben kiugrottak az autóból. Egyelőre hatóság elleni erőszak elkövetésével gyanúsítják megalapozottan, ám a vizsgálat eredményétől függően embercsempészetre való előkészület is gyanúsítás tárgya lehet a későbbiekben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb