Blog

Szeged365 Élelmiszer-árfigyelő: kenyérmustra Szegeden, avagy itt a legolcsóbb szerintetek

Napjainkban az emelkedő élelmiszerárak miatt szinte mindennap újabb és újabb meglepetés ér bennünket bevásárlásaink során, mely érzékenyen érintheti pénztárcánkat. Elég, ha csak arra gondolunk, az utóbbi időben mennyire elszabadultak a kenyérárak. Éppen ezért hoztuk létre Szeged365 Élelmiszer-árfigyelő rovatunkat, melyben a Ti segítségetekkel járunk utána minden héten egy-egy kiválasztott élelmiszer árának. Elsőként a kenyeret vettük gorcső alá, cikkünkből kiderül, tapasztalataitok szerint hol érdemes vásárolni.

Kilőttek az árak az infláció miatt, és az előrejelzések szerint még nagyon nincs vége a lejtmenetnek. Azért indítottuk el az élelmiszerár-figyelő posztunkat, hogy ebben a cudar helyzetben is tudjuk egymást segíteni. A dolog egyszerű, mint az egyszer egy: minden héten hozunk egy tételt, majd Szeged365 – szegedi, független, igazi Facebook oldalunkon és a Szeged 365 társalgó Facebook csoportunkban a poszt kommentjébe mindenki be tudja írni, hogy azt hol és mennyiért vette a legolcsóbban Szegeden.

Ezen a héten a legalapvetőbb élelmiszert sasoltuk ki, a kenyeret. Az alábbiakban azokat a helyeket és kenyérárakat szedtük egy csokorba, melyeket Ti gyűjtöttetek össze Facebook posztjaink alatt.

ÍGY ALAKULNAK A KENYÉRÁRAK OLVASÓINK SZERINT SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN

  • Ceres Rozsos 4 magvas kenyér 2500 Ft/kg a Spar-ban.
  • Coop fél kg szelt forma kenyér: 800 Ft,
  • 35 dekás szénhidrátcsökkentett kenyér a Penny-ben: 450 Ft, kilója: 1350 Ft,
  • az ásotthalmi Coop-ban a Varga kenyér 900 Ft/kg,
  • Coop Félegyházi kenyér: 800 Ft/kg,
  • Dorozsmán 778 Ft/kg,
  • Falusi kenyér 750 Ft/kg,
  • Lipóti paraszt kenyér 700 Ft/kg,
  • Coop kenyér 660 Ft/kg,
  • Mars tér Dóri pékségben: 600 Ft /kg
  • Maroslelén 600 Ft/kg a kenyér ára,
  • Albán pékségben 580 Ft/kg Szegeden,
  • Auchan-ban a parasztkenyér 549 Ft/kg
  • Tesco-ban a Félegyházi kenyér 519 Ft /kg,
  • Lidl- ben 510 Ft/kg,
  • Csiga pékségben: 500 Ft/kg
  • CBA Cédrusban: 499 Ft/kg
  • a sándorfalvi Tom Marketben: 399 Ft/kg.

PRAKTIKUS TANÁCSOK IS ÉRKEZTEK

  • “A legolcsóbb, ha valaki megsüti saját magának a kenyeret”.
  • “A kenyér lefagyasztása nálam régi módszer, csak a napi mennyiséget veszem ki”.

VOLTAK, AKIK A KENYÉR MINŐSÉGÉT TETTÉK SZÓVÁ

  • “Legalább valami jó segítség az embereknek. A probléma ott van, hogy nincs jó kenyér. Ha mégis találunk, 2000 felett van lassan kilója”.
  • “A nagyobb kérdés, hogy ilyen árak mellett melyik az a kenyér, ami nem lesz másnapra bodag, harmadnap meg nem kezd a szivárvány minden színében játszó vekni alakú petricsészévé válni”.

ENNYIBE KERÜL EGY TÚRÓS CSUSZA SZEGEDEN

Az élelmiszerárak gyors ütemű emelkedését szemlélve Szeged365 árfigyelő rovatunkban újra felkerekedtünk és megnéztük, előző, áprilisi vizsgálatunkhoz képest mennyivel emelkedtek meg az alapanyagok árai. A tavaszhoz hasonlóan ismét a túrós csuszát választottuk összehasonlításunkhoz, mely elkészítéséhez ezúttal a Napfény Park Bevásárlóközpontban található Tescot választottuk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb