Sport

Hihetetlen, de sikerült: a történetük során először nyert a Haladás ellen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Az idei szezon második győzelmét szerezte meg Szombathelyen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, ahol a történelmük során először tudtak nyerni – olvasható a klub honlapján. A Merkantil Bank Liga NB II., 4. fordulójában sikerült a szegedieknek 0-1-es győzelmet aratnia.

Az összefoglalóból kiderült, hogy a meccset a szegediek kezdték jobban, igyekeztek nyomás alatt tartani a Haladást, ez többé kevésbé sikerült, de a 20. perc után kiegyenlítetté vált a játék. Az első félidőben Gajdosnak és Harunának is lett volna lehetősége helyzetbe kerülni, de a védők minden esetben tisztázni tudtak. Mindkét kapusnak egy-egy bravúrt kellett bemutatnia az első 45 percben, Molnár Farkas egy szöglet utáni fejest tenyerelt ki a gólvonalról nagy vetődés után. A gól nélküli döntetlen megfelelt az első félidőben látottaknak.

A 81. PERCBEN SIKERÜLT GÓLT SZEREZNI

A második játékrész még inkább eseménytelenül telt, jobbára a pálya közepén zajlott a játék. A 81. percben a nagyon kevés lehetőség közül egyet értékesített a Szeged. Szakály bal oldali szöglete elment a hazai védők között jött a hosszún Gajdos öt méterről a kapuba bombázott (0-1). A végén a Haladás a kapu elé szegezte őket, de gólt nem tudtak szerezni. Ehhez kellett Molnár-Farkas bravúrja, aki Hursán fejesét a levegőben úszva védte.

Folytatás vasárnap 19 órától, a szezonban először hazai pályán a Dorog ellen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb