Közélet

A DIGI megtévesztette ügyfeleit, 190 millió forintos bírságot kapott

Az ügyfelek megtévesztése miatt 190 millió forintos bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató (DIGI) Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal – tájékoztatta a GVH csütörtökön az MTI-t.

A CÉG ELHALLGATTA A FOGYASZTÓK ELŐL A GIGABITES INTERNETSZOLGÁLTATÁSÁNAK SEBESSÉG SZEMPONTJÁBÓL LÉNYEGES JELLEMZŐIT

A közlemény szerint a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A vizsgálat megállapította: a cég nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy az ígért sebesség eléréséhez a saját eszközeiknek is meg kell felelnie bizonyos technikai követelményeknek, például külön wifi routert kell beszerezniük, mert a cég által a szolgáltatással együtt biztosított eszköz erre nem alkalmas.

A DIGI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐEN 60%-OS BÍRSÁGCSÖKKENTÉST KAPTAK

A versenyhivatal a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a cég új vezetése – a tisztességtelen reklámgyakorlat óta tulajdonost váltott a társaság – elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és vállalati programjának fejlesztését vállalta a további jogellenes gyakorlatok elkerüléséhez. A vállalkozás együttműködési lépései összesen 60 százalékos bírságcsökkentést eredményeztek – írták a közleményben.

A VODAFONE IS KAPOTT EGY NAGYOBB BÍRSÁGOT A NAPOKBAN

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Vodafone valótlanul hirdette korlátlanként egyes mobilnet-kiegészítő csomagjait. A cég elismerte a jogsértést és extra adatkerettel kompenzálja az érintett ügyfeleket, ezzel 60 millió forintra mérsékelte a rá kirótt bírságot.

Forrás: MTI
    

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb