Közélet

Átterveznék az utasperonokat Szegeden, a vásárhelyi és a székkutasi vasútállomásokat viszont lebontanák

Megindult a 135-ös, azaz a Szeged-Békéscsaba vasútvonal átépítéséhez kapcsolódó útépítés engedélyeztetési eljárása és tíz vasúti átjáró biztosítási módjának meghatározása – olvasható a Hódpress szerint a Csongrád-Csanádi Kormányhivatal Műszaki Hatósági Főosztály, Közlekedési és Útügyi Osztálya hirdetményében. Mint kiemelték, a tervek között szerepel a szegedi Nagyállomás peronjainak az áttervezése, valamint elbontanák a vásárhelyi és a székkutasi állomás épületét is.

A Beruházás építtetője a Nemzeti Infrastruktúra Zrt., a terveket pedig még tavaly novemberben készítette el a szegedi DELTATERV Tervező és Fővállalkozó Kft. A tervezett munkálatok egyébként a Szeged-Békéscsaba vasútvonal csak azon szakaszát érintik majd, ha ténylegesen megindulnak, melyet a tram-train miatt nem újítottak fel, azaz a Szeged Nagyállomás és Szeged-Rókus, illetve a Vásárhelyi Népkert állomástól Békés megye székhelyéig tartó részt.

ÁTTERVEZIK AZ UTASPERONOKAT SZEGEDEN, KÚTVÖLGYÖN ÉS TELEKGERENDÁSON

A Békéscsaba–Szeged vasútfelújítás előkészítésére vonatkozó mérnöki tervezési feladatokat a BÉSZ Konzorcium – Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. – nyerte meg. A lap információi szerint nem csak a pálya újul meg, de Orosháza és Békéscsaba között azon akár 120-szal is mehetnek majd a vonatok, míg a szegedi Nagyállomás és Rókus közt csak 80-nal. Az Indoház szakportál szerint a tervezett munkálatok során a szegedi Nagyállomáson, Kútvölgyön és a Békés megyei Telekgerendáson áttervezik az utasperonokat, ami azok megemelését jelenti, a vásárhelyi Nagyállomáson új üzemi épületet emelnek, miután a régit lebontották. Mindezek mellett:

  • felújítják a vonal környékén az érintett utakat és közműveket,
  • de valós idejű, számítógépes vasútüzemi szimuláció elvégzésére képes vizsgálat, illetve modern, központi forgalomirányítást lehetővé tevő állomási biztosítóberendezés lesz a vonalon.

A SZÉKKUTASI ÁLLOMÁS ÉPÜLETÉT IS ELBONTANÁK

A munkálatok során elbontanák a székkutasi állomásépületet is, amit a helyi önkormányzat szeretne megmenteni. Vélhetően azért is, mert Székkutast a német nyelvterületen híressé tévő Gyakran gondolok Piroskára című regény, majd az abból az 1950-es években készült német sikerfilm egy része az állomáson, illetve a szélmalomnál játszódik. A NIF Zrt. szerint az előkészítés alatt álló beruházás célja a vasútvonalon található szűk keresztmetszetek kiváltása. A tervek szerint Székkutas állomás jelenlegi épületét, annak leromlott műszaki állapota miatt, az új vasúti vágányok megépíthetősége, új rakodóterület kialakítása érdekében bonthatják el. A megújuló peron közepén esőbeállókat helyeznek el, az itt található automatából lehet majd jegyet váltani. Az utasforgalmi funkciókkal nem rendelkező új üzemi épület mellett P+R parkolók létesülnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb