Szegedi ArcokVideo365

Szegedi Pletykák: tésztával vagy nélküle? A kérdés, amely után tömegverekedés lesz a Szegedi Halfesztiválból

Mi, szegediek jól tudjuk, ember elleni bűntett a halászlevet tésztával enni, szinte elképzelhetetlen máshogy, mint sűrűn, jó szaftosan és sok-sok erős paprikával. Ezért, kilátogatva a Szegedi Halfesztivál pénteki nyitónapján a Huszár Mátyás rakpartra, tartva attól, hogy már a kérdés is sértő, kicsit félve faggattuk a látogatókat, nekik belefér-e tésztával a halászlé fogyasztása.

Szegedi Pletykák rovatunk keretében örömmel tapasztaltuk, hogy az itt készülő halászlé messze földön híres és sokakat vonzott városunkba, beszélgetéseink során találkoztunk látogatókkal Erdélyből, vagy éppen Balatonfüredről, akik kifejezetten a szegedi halászléért jöttek. S, hogy mire esküsznek a fesztivál látogatói, kiderül videóriportunkból.

A SZEGEDI HALFESZTIVÁL PROGRAMJAIRÓL EBBEN A CIKKÜNKBEN ÍRTUNK

Idén a rendezvény a Tisza mindkét oldalát körülöleli. Az újszegedi Partfürdőn szeptember 3-án, szombaton a halfőzők mérik össze tudásukat, míg a Huszár Mátyás rakpartra már pénteken kitelepültek a halászcsárdák, kézművesek, borászok és sörfőzők. A rendezvény zenei repertoárjának összeállításában idén a helyi művészekre helyezték a szervezők a hangsúlyt, így a Halfesztivál hangulatát például a Gera Fivérek, a Zsomboys, vagy éppen Raksa Bernadett előadása emeli.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb