Kikapcs

52 showrepülés, 14 óra a levegőben – Szeged felkerült a nemzetközi légiparádék térképére, jövőre is lesz SZIA

Végképp bebizonyosodott, hogy immár megkerülhetetlen pont a légiparádék nemzetközi térképén a Szegedi Repülőtér, ahol a hétvégén lezajlott a Szeged International Airshow, hét nemzet pilótáinak bámulatos bemutatóival, több mint félszáz showrepüléssel, nem beszélve az egyedülálló éjszakai bemutatóról, ahol – egyebek mellett – a Napfény Városának ikonikus épületeit is az égre rajzolta egy egyedülálló látványosságokat bemutató drón kötelék – olvasható a szervezők szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Mint írják, a Szegedi Közlekedési Társaság szervezésében újabb szintet emelkedett a nemzetközi légiparádék sorában Magyarország egyik leglátogatottabb repülős bemutatója, a szegedi Airshow, mely ezúttal is kivívta a külföldi pilóták elismerését. “Örömmel tesznek eleget a meghívásunknak a különböző nemzetek legjobb repülősei és idén is elismerő szavakkal búcsúztak annak a reményében, hogy jövőre újra találkozhatunk” – mesélte a most véget érő rendezvény kapcsán Báló Tamás, a Szegedi Repülőtér igazgatója.

A GÉPEK ÖSSZESEN TÖBB MINT 14 ÓRÁT VOLTAK A LEVEGŐBEN

A közlemény szerint természetesen a közönség is lelkesen követte a különböző bemutatókat.

Az idei rendezvényen 52 showrepülést mutattak be, a gépek összesen több mint 14 órát voltak a három nap alatt a levegőben. A legnagyobb érdeklődés a szombati bemutatók sorát követte, ahol hét nemzet pilótái hozták el legizgalmasabb mutatványaikat.

Szintén sok nézőt vonzott a nyitónapon az éjszakai repülőshow, mely 100 drónnal kiegészülve olyan látványosságokat rajzolt az égre, melyet itthon még nem láthattunk.

JÖVŐRE IS LESZ SZIA

A szervezők azt írják, hogy sokan vették igénybe az ingyenes közösségi közlekedést, amivel a három nap alatt mintegy 7.000 látogató érkezett, de sokan, az érdeklődők kb. harmada indult kerékpárral vagy rollerrel a rendezvényre. “Mára már kihagyhatatlan a Szegedi International Airshow a nemzetközi programnaptárból, jövőre tehát újra jelentkezünk egy olyan show-val, mely akár az ideit is felülmúlhatja” – tette hozzá a repülőtér igazgatója.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb