Mindenmás

Beütött a bulika, 900 ezres kárt okozott egy mentőautót szétverő részeg fesztiválozó

Nagyobb kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy Balaton Sound-on elájuló, mentőautóba tett, majd útközben felébredő és a berendezést szétverő férfival szemben, aki mintegy kilencszázezer forint kárt okozott egy mentőautóban.

A Somogy Megyei Főügyészség azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a negyvenes éveiben járó vádlott 2022 júniusában egy Zamárdiban megtartott zenei fesztiválon (Balaton Sound) olyan sok alkoholt ivott, hogy elvesztette az eszméletét, ezért mentőt kellett hívni hozzá. A helyszíni ellátását követően a mentők a siófoki kórházba akarták szállítani a férfit, aki útközben magához tért, majd nagy erővel, szándékosan ütni és rúgni kezdte a mentőautó betegterét.

A férfi a rongálással 887 ezer forint kárt okozott, mivel a mentőautó belső burkolatában repedések, horpadások, törések keletkeztek, továbbá az ellátási eszközök és a felszerelések is megsérültek. Az agresszív férfit csak a helyszínre érkező rendőrjárőrök tudták megfékezni – tudatta a főügyészség.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze a férfit az általa okozott kár megtérítésére – olvasható a közleményben.

PAJKOS FESZTIVÁLOZÓK A BALATONON, PAJKOS FESZTIVÁLOZÓK SZEGEDEN

“Ha fesztivál, akkor bunyó” – tartja az ősi cherokee közmondás, komolyra fordítva a szót, a 2022-es szezon Szegeden sem múlt el rendbontás nélkül. Bár a SZIN-en különösebb fight club nem alakult ki, a Szegedi Borfesztiválon azért volt ez meg az. Nagy Tibor, a rendezvényt biztosító szegedi Insure Security ügyvezetője arról számolt be Fülöp Tímea kolléganőnknek, hogy minden estére jutott egy-egy kisebb bunyó az esemény 10 napja alatt, sőt, volt, hogy a biztonsági őröknek is nekimentek a huszonhatodik rozéfröccs után Shao Khanná változó kötekedők:

A Szeged365 történetének talán legepikusabb olvasói fotója is az idei fesztiválszezonhoz köthető, avagy

  • vidám szelfi,
  • rozéfröccs,
  • és brazil jiu-jitsu,

egyetelen fotón, a Széchenyi téren:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb