Közélet

Élünk, mint Marci hevesen? Júliusban 500 ezer forint volt a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint

2022 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 ezer forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 700 forint volt.

A bruttó átlagkereset 15,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – írja elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá. A reálkereset 1,4 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti értékhez képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél, 500 000-, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 510 200 forint volt.

  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 332 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 344 700 forintot ért el.
  • A bruttó kereset mediánértéke 400 900 forintot ért el, amely 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. 
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 279 400 forint volt, 16,6 százalékkal felülmúlta az előző év júliusit.

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study Medicine in Nigeria
  2. Visszajelzés: Bilad Alrafidain
'Fel a tetejéhez' gomb