Závecz Research: a választás óta 700 ezer szavazót veszített a Fidesz, de ebből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni
Míg a választások után egy hónappal az elmúlt három évtized legmagasabb párttámogatottságát érte el a Fidesz (46 százalék, 3,7 millió szavazó), mostanra sokan elfordultak tőle. Jelenleg 37 százalék sorakozik fel mögöttük, ez 3 millió támogatót jelent – közölte a Závecz Research hétfőn.
A HVG szerint az intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz visszaeséséből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni, a párt nélküliek lettek jóval többen: 20-ról 26 százalékra, félmillió fővel bővült a politikától távolságot tartók csoportja.
A LEGERŐSEBB ELLENZÉKI PÁRT TOVÁBBRA IS A DK
A kutatás szerint az ellenzék:
- legerősebb pártja volt és maradt is a Demokratikus Koalíció, májusban 9, most 10 százalékot ért el a teljes választói körben,
- de továbbra is erős a Mi Hazánk, tavasszal 5 százalékos volt, jelenleg 6 százalékon áll,
- a Momentum május óta tartja az 5,
- az MSZP pedig a 4 százalékot,
- a Jobbik tábora egy hajszállal csökkent, 5-ről 4 százalékra,
- az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Párbeszéd támogatóinak aránya egyforma: 2-2 százalék.
Az ezer fő megkérdezésével, szeptember közepén készített felmérés szerint a kormánypárttól elfordulók az átlagosnál jóval nagyobb arányban találhatók az alapfokú- és a szakmunkás képzettségűek körében: áprilisban még 50 százalékuk a Fidesz híve volt, jelenleg 34-35 százalékuk. Ugyancsak jelentős a visszaesés a kis-közepes városokban és a falvakban: a májusi 50 illetve 54 százalékos Fidesz-tábor 35 illetve 39 százalékosra csökkent.
3 hozzászólás