Közélet

Rendhagyó nyílt vlog Botka László polgármesternek: többé ne nevezze cigány szegregátumnak a szegedi család biztonságos otthonát

Szeretném, ebben a felfokozott érzelmi világban arra kérni a város választott és kinevezett vezetőit, hogy ezt a vlogot most száz százalékosan politika mentesen nézze végig. Nem akarok semelyik politikai pártnak előnyt ebből, és nem szeretnék egyetlen egy politikusnak sem hátrányt. Egy dolgot szeretnék, de azt teljes szívemből: ne használjuk ki a szegedi családok kiszolgáltatott helyzetét, és nagyon kérem Botka László Szeged város polgármesterét, ne keltsünk hangulatot Szegeden, kiszolgáltatott családok ellen. A Cserepes soron rendezett körülmények között érzi magát biztonságban a családja környezetében most is az a kedves kislány, akit volt szerencsém nyáron megismerni. Ne bántsa senki hangulatkeltéssel. Köszönöm, őszinte szívvel.

Elnézést, hogy azzal kezdtem a rendhagyó vlogom, hogy nem nagyon válaszol Botka László polgármester a sajtó megkereséseire, de a tény az tény: sajnos nem szokott válaszolni egyetlen egy sajtó megkeresésre sem. Szóval kizárólag ezért fordulok nyílt vlog üzenettel polgármester úr felé. Remélem a videóban Botka László polgármester úr is látja, rendezett a kert, az udvar, a házban is tisztaság van. Tudja itt én bevallom férfiasan elérzékenyültem pár hónappal ezelőtt amikor hallottam egy ragyogó szemű kislánytól, hogy mennyi gyönyörű babája van és mind a harmincöt babának külön neve van és ruhái. Éppen iskolából ért haza legutóbb a kislány, amikor találkoztam vele: elmesélte, hogy nagyon szeret olvasni, és írni. Tehát amikor ennyire arrogánsan és lekezelően beszél a szegediekről, cigány szegregátumnak hívja egy kislány, egy család biztonságos tiszta otthonát, úgy állítja be a közvélemény előtt mintha Ők csak élősködnének Szegeden…akkor gondoljon abba bele, hogy a kislánynak vannak osztálytársai, Ön pedig nem egy senki, akinek nem ér semmit a szava! Ön a gyönyörű Szegedünk polgármestere.

Kérem ne alázzon meg egyetlen Szegedig sem , akkor sem ha Ön szerint cigány szegregátum az otthona. Én nem mondom, hogy egy nagytőkésnek szeretné értékesíteni a területet, én még azt is elhiszem jószándék vezérli mikor apró trükkökkel szeretné rávenni a jelenleg itt lakókat, hogy pár millió forintért hagyják el gyermekükkel az otthonukat…kérem tegye ezt anélkül, hogy a pártpolitikai gyűlölet miatt, amit érez a Fidesz ellen, nem felejti el: a cigány szegregátum, ahogyan hívta ezt a csodás otthont , valaki igazi otthona, gyermekek biztonsága…kérem ne beszéljen gyűlölettel, és mondja meg pontosan mennyi pénzből szeretné megoldani ezt a helyzetet. Ha a jelenlegi nehéz helyzetben nincs a városnak annyi vagyona, esetleg a terület értékesítése sem hoz annyit a kasszába, hogy meg lehessen oldani a családok életét, akkor a szegedi szolidáris polgárokkal szervezünk gyűjtést. Mert Szeged a szegediek miatt szolidáris. Köszönöm ha meghallgatta, elolvasta ez polgármester úr, és kérem a választott és kinevezett szegedi képviselőket…ne bántsuk a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő szegedi gyermekeket, vigyázzunk a lelkükre. Köszönöm.

Itt a teljes vlog, amit Botka László, Szeged megyei jogú város polgármesterének küldök:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb