Blog

Szeged365 retro: a nap, amikor Sebastian Vettel NEM tarolta le az Árvízi Emlékmű oszlopait

Rengetegen olvastátok el a cikkünket, amely arról szólt, hogy múlt szerdára virradó éjjel ismét “sikerült” letarolni az Árvízi Emlékmű előtti oszlopokat, ezúttal egy 50 millió forint körüli értékű, 603 lóerő teljesítményű, 850 NM nyomatékú Mercedes E63 AMG-vel. A sztori azóta is nagyot megy a közösségi médiában, miután pedig a Rádió 88 – as kollégák tegnap előkapták a cikkünkben lévő Vettel-fotót, ránk tört a nosztalgia:

2009 májusában ezt a kanyart bizony a négyszeres Formula–1 világbajnok, Sebastian Vettel is bevette egyszer, ráadásul a szemünk láttára.

Ráadásul még az oszlopok is megmaradtak.

HA LEMARADTÁL VOLNA RÓLA: BMW HELYETT MOST AMG MERCI, DE A MUTATVÁNY UGYANAZ

Ha szegény Segesdi György látná, forogna a sírjában. Tavaly, életének 90. évében hunyt el Segesdi György Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász, érdemes- és kiváló művész, a szegedi Árvízi Emlékmű és a Roosevelt téren álló Juhász Gyula szobor alkotója. Az előbbi alkotását alaposan próbára teszik a szegedi autósok, akik mostanában rendre telibe találják a tíz, fekete gránitlappal burkolt betontömb valamelyikét, amelyek az 1879-es Nagy Szegedi Árvíznek emléket állító, japán krómacélból épített remekművet veszik körbe.

A helyszín egyébként alapból is “izgalmas” tétel, a Tisza Lajos körút végénél lévő rakpart-lehajtó egy éles kanyarral párosul, amely, ha hajnalban csúszóssá válik az aszfalt, elég masszív baleseti forrás. A szakaszon 30-as tábla van, azonban valahogy gyanítjuk, hogy a legutóbbi három eset főszereplői erről megfeledkeztek.

A legutóbbi négy oszlop-tarolás, fordított kronológiai sorrendben:

AKINEK SIKERÜLT BEVENNI A KANYART: SEBASTIAN VETTEL

Sebastian Vettel annak idején jól vette az Árvízi Emlékműnél lévő kanyart is! Mostanában sajnos néhányaknak nem adta ki” – írta a Rádió 88 egy hétfő esti Facebook posztban, amin első körben jót borultunk, második körben pedig nálunk is beindult a nosztalgia.

Emlékeztek még arra, amikor a legendás F1 versenyző mutatta be, hogy bizony be lehet venni azt a fránya kanyart a rakpart és a Tisza Lajos körút találkozásánál?

“Óriási tömeg gyűlt össze a Dóm téren és a 3 kilométer hosszú pályaszakasz mentén elkerített kordon mögött” – írta 2009-ben az F1 Világ nevű autós portál, hozzátéve, hogy a több mint 130 ezer nézőt Botka László polgármester és Ujhelyi István akkori államtitkár köszöntötte. Az esemény a Red Bull Street Parade névre hallgatott, a dátum 2009. május 16., szombat volt.

A bemutató kör után Palik László bőgette fel a Red Bull Racing forma-1-es autót, és összesen öt kört tett meg szeged belvárosában és a Tisza parton felállított pályán. Őt követték a veterán autók és a Palik Dakar Team körei, majd Raimund Baumschlager a PWRC-ben versenyző, akkor egy Skoda S200 autóval indult kilencszeres osztrák rally-bajnok öt körös felvonulása.

Az igazi forma-1-es parádé a Scuderia Toro Rosso csapat pilótájának, Sebastien Bueminek bemutatkozásával vette kezdetét. A megszokottól eltérően azonban Sebastien, aki életében először ült egy ilyen autóban, a 83-as rajtszámú Toyota Camry NASCAR autó kormánya mögött kapcsolt négyesbe.

A 5,9 literes V8-as motor tekintélyt parancsoló hangorkánja után következett a nap fénypontja: Sebastian Vettel a Red Bull Racing forma-1-es autó volánjánál igazolta, hogy remek formában van (volt), nomeg azt, hogy a múlt heti román rendszámos AMG Merci tulajával ellentétben ő bizony be tudja venni a kanyart.

A Vezess.hu fotói az eseményről:

Kapcsolódó cikkek

5 hozzászólás

  1. Visszajelzés: slot88
  2. Visszajelzés: 99ruay
  3. Visszajelzés: https://hitclub.blue
  4. Visszajelzés: play go88
'Fel a tetejéhez' gomb