Közélet

Kormányzati bejelentések jönnek, mutatjuk, mi(k)re lehet számítani

Mint szerdán megírtuk, a hétközi kormányülés után csütörtökön 13 órakor lesz a soron következő Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számol be a legfrissebb kormánydöntésekről. Az eseményről folyamatosan frissülő Szeged365 tudósítással jövünk majd, előzetesünkben pedig a várható témákat vázoljuk fel.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem közölte a csütörtöki Kormányinfó pontos tematikáját, az Index szerint viszont a miniszterelnök azt mondta, hogy a szerdai ülésen elsősorban az energiaválságról és az arra adott válaszlépésekről volt szó, tehát ezek lehetnek majd a csütörtöki Kormányinfó elsődleges mondanivalója.

Az esemény kapcsán a kormányközeli influenszer, Deák Dániel is posztolt egyet reggel 9-kor, ő a következő tételeket írta le, mint várható témákat:

  • a múlt hétvégi prágai EU-csúcs eredményei,
  • Orbán Viktor németországi látogatása,
  • a brüsszeli energiaszankciók következményeire adott aktuális kormányzati válaszok,
  • az uniós források körül zajló tárgyalások állása,
  • nemzeti konzultáció,
  • egyéb kormányzati intézkedések.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője, egyben a Megafon fő karaktere egy fontos dolgot kihagyott, ez pedig az Európa Tanács tegnap este nyilvánosságra hozott döntése, amelyre valószínűleg kénytelen lesz reagálni Gulyás Gergely. Mint írtuk, teljes körű eljárás alá vonja Magyarországot a tanács, mivel szerintük a demokráciát és jogállamiságot érintő problémák nagy része nem oldódott meg. Az Európa Tanács Örményországgal, Azerbajdzsánnal egy szintre süllyesztette hazánkat, de ugyanebben a kategóriában van Szerbia, Lengyelország és a háború sújtotta Ukrajna is.

Délután 1-től jövünk a legfontosabb bejelentésekkel, középről, sárdobálás és propaganda mentesen a Szeged365.hu-n!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb