Szegedi Arcok

“Attól félek, egyszer csak kikapcsolják az áramot” – sem bediktálni nem engedi a rendszer a mérőállást, sem számlákat nem kap az áramszolgáltatótól az egyik Szeged365 olvasó

Már harmadik hónapja nem tudja rendezni villanyszámláját Olvasónk, Gregus Vilmosné Csatári Gabriella, pedig augusztus óta minden lehető csatornán megpróbálta már. Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szegedi ügyfélszolgálatán kiderült, számlája zárolva van, de ennek okáról, vagy arról mikor, milyen összegű számlára számíthat, már nem kapott bővebb tájékoztatást, mesélte nekünk Olvasónk.

Mint mondta, édesanyjával ketten élnek egy szegedi családi házban. Édesanyja már nyugdíjas, az MVM Next Zrt. jogelődjének, a Démász Zrt-nek egykori dolgozója, így nem lakossági, hanem dolgozói áramszámlával rendelkeznek. Gabriella minden hónapban bediktálta az aktuális óraállást, és tette volna ezt ugyanígy augusztusban, azonban nem várt problémába ütközött.

SEM BEDIKTÁLNI NEM ENGEDI A RENDSZER AZ AKTUÁLIS ÓRAÁLLÁST, SEM SZÁMLÁKAT NEM KAPNAK

Ahogy mesélte, július 27-én fizette be az utolsó villanyszámlát, azóta sem bediktálni nem engedi a rendszer a mérőállást, sem számlát nem kapnak. Elmondása alapján azt az üzenetet küldi olyankor a rendszer, hogy már megtörtént a bediktálás, vagy a vállalat munkatársai már voltak leolvasni, azonban Olvasónk szerint egyik feltételezés sem helyes, az előbbit ugye nem engedi a rendszer, nyugdíjas édesanyja pedig egész nap otthon tartózkodik, így látta volna, ha jönnek leolvasni a mérőóraállást.

AZ ÜGYINTÉZŐ ARRÓL TÁJÉKOZTATTA, A DOLGOZÓI SZÁMLÁK ZÁROLÁSRA KERÜLTEK

Gabriella először levélben fordult a problémával az áramszolgáltatóhoz, ám augusztusban elküldött panaszára a mai napig nem érkezett válasz. Közben, szeptemberben személyesen is felkereste a vállalat szegedi ügyfélszolgálati irodáját, ahol szeretett volna megoldást találni a fennálló helyzetre, illetve rendezni a számláit, azonban nem járt sikerrel. Az ügyintéző arról tájékoztatta, hogy a dolgozói számlák zárolásra kerültek, így nem csupán Olvasónk, hanem a cég egyik alkalmazottja sem fér hozzá jelenleg a számláihoz, ennek okáról azonban Gabriella már nem kapott bővebb felvilágosítást.

OLVASÓNK ATTÓL TART, EGYSZER CSAK ÉRKEZIK MAJD EGY HORRIBILIS ÖSSZEGŰ SZÁMLA, VAGY ESETLEG KI IS KAPCSOLJÁK OTTHONUKBAN AZ ÁRAMOT

“A fiatalember az ügyfélszolgálaton azt mondta, hogy ahhoz képest, amit eddig fizettünk villanyszámlát, tegyünk hozzá 10-15 ezer forinttal többet, hogy ne érjen bennünket kellemetlenül az összeg, amikor ki fogják küldeni a villanyszámlát” – folytatta a történetet Gabriella, majd hozzátette, véleménye szerint ez egy kisnyugdíjas esetében nem éppen a legcélravezetőbb megoldás, spórolnak ők, gyűjtögetik a pénzt a villanyra, de nem szeretnének majd karácsonykor kézhez kapni az elmúlt hónapok fogyasztása után egy horribilis összegű számlát.

Ahogy Gabriella mondta, már az is megfordult a fejében, mi lesz, ha egyszer jönnek és kikapcsolják az áramot, holott ő hónapok óta próbálja kideríteni a számlái összegét és befizetni azokat. A legrosszabb számára ez a bizonytalanság, és az, hogy nem tehetnek mást édesanyjával, csak várnak és remélik, hogy hamarosan rendezhetik számláikat.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-t, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó cikkek

4 hozzászólás

  1. Visszajelzés: pulberi explozive
  2. Visszajelzés: 누누티비
  3. Visszajelzés: แทงหวย24
'Fel a tetejéhez' gomb