Mindenmás

Hat stricit kapcsoltak le: az egyik férfi egy autóért cserébe adta el a lányt a szegedi házaspárnak

Fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő három nő és három férfi ellen emeltek vádat Szegeden – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. A hat terheltet minősített emberkereskedelem bűntettével és részben kitartottság bűntettével vádolják.

A vádirat szerint az egyik férfi kihasználta a középiskolai évei végén járó sértett kiszolgáltatott élethelyzetét, felé táplált érzelmeit, és a fiatal lányt külföldi munkavállalás ürügyén elvitte a szegedi házaspárhoz, akiknek prostitúciós tevékenység folytatására eladta egy autóért cserébe. A házaspár ezután a lányt különféle válogatott fenyegetésekkel – ha kellett veréssel – kül- és belföldön prostitúcióra kényszerítette. A házaspár 2017 februárjától mintegy fél éven át a sértettet különböző oldalakon hirdette, a szexuális szolgáltatáshoz lakásokat bérelt, és azt felülegyelte, a sértett keresményét elvette.

MÁS LÁNYOKAT IS FUTTATOTT A SZEGEDI HÁZASPÁR

A lányt ebből a helyzetből látszólag kimentette egy magyar férfi, aki Bécsben – szerelem színlelésével és jobb élet ígéretével – segített neki megszökni. Valójában azonban a sértett ezután hónapokon keresztül a szorult helyzetét kihasználó férfinak dolgozott, és a prostitúcióból származó pénzt neki kellett átadnia. A súlyos egészségkárosodást szenvedő sértettet ebből a helyzetből őt megsajnáló ismeretlenek mentették ki. A nyomozók feltárták, hogy a szegedi házaspár és lányuk más sértettet is futtatott éveken keresztül jellemzően Németországban és belföldön, illetve még egy nő prostitúciót szervező tevékenységére is fény derült.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb