Kikapcs

You Rang, M’Lord? Egy angol öregúr érkezik a Széchenyi térre, oldtimer élménykocsikázást lehet nyerni a fedélzetére

“Nagy dobásra készül a Prágai Látszerészet, egy 20 méteres kamionról segítenek majd élesen látni a szegedieknek” – írtuk két napja, az akkori cikkünk megjelenése óta pedig rengeteg újdonság érkezett a Látás Hónapja 2022 kapcsán szervezett, Széchenyi téri egészségügyi szűrőprogram kapcsán. Több szegedi sportoló és vállalkozás is a pénteki esemény mellé állt, így aztán virtuális sportbajnokság, fekvenyomó minikupa és még egy élménykocsikázás is várja azokat, akik részt vesznek az egyébként is díjmentes szűrővizsgálatokon. Apropó, az utóbbi (mármint, az élményautózás) egy autentikus London Taxi fedélzetén fog megtörténni, soron következő cikkünkben főként erre a látványosságra fókuszálunk.

LONDONI TAXI, SZEGEDRŐL… MOST AKKOR, HOGY IS VAN EZ?

Ha a londoni taxizás történetét el akarjuk mesélni, egészen az 1600-as évekig kell visszamenni, amikor is megjelentek az első, ló vontatta fizetős szállítóeszközök – írja a London Mindenek Felett blog. A lóval húzott Hackney-ket a század elejétől fogva szépen, lassan felváltották az Otto-motoros megoldások, majd az 50-es évektől átvette az uralmat Nagy-Britannia felett cikkünk főszereplője.

Az igazi klasszikus és ikonikus londoni taxi az FX4-es Fairway taxi, amit 1958-tól 1997-ig készítettek az Austin gyárában.

75.000 darabot készítettek belőle, legalább akkora legenda lett belőle, mint a Porsche 911-ből vagy a Ferrari Testa Rossa-ból, csak más műfajban.

A Szegeden lévő autó tulajdonosa, Bujdosó József (a daruzással foglalkozó Bujdigép Kft. ügyvezetője) egy barátjától vette meg az 1958-tól gyártott öregurat, mint mesélte, szerencséje volt, ez már nem a “minden sarkon lerobbanós” Austin motoros változat, hanem a bolond biztos, kettőfeles dízel. Az autót nagy becsben tartja, oly annyira, hogy 2022-ben talán most először fog vele nyilvánosan megjelenni, kifejezetten a rendezvény kedvéért.

A Magyarországon szinte egyedülálló oldtimer pénteken 2 környékén érkezik majd a Széchenyi térre, ahol a teljesen díjmentes szűrőprogramokon részt vevő szegediek közül fogják kisorsolni azokat a szerencséseket, akiket elvisz egy kis sétakocsikázásra.

MAGYAR KINGA, KÁRÁSZ ANNA ÉS BIG MO IS KINT LESZ

A szegediek éles látását és egészségét fókuszba helyező eseményre több híresség is ellátogat, információink szerint a teljesség igénye nélkül

  • Olasz Anna,
  • Kárász Anna,
  • Rea Barnabás (Pick Szeged),
  • Germán Tamás (Szeged-Csanád GA),
  • Magyar Kinga és Kis Máté ökölvívók,
  • és többek között Sárközi Robi MMA legenda is kint lesz,

de meglepetésekkel készül a Bárka utcában működő Noé Egészségközpont, a Trója Ételbár és Hummusz Terasz, nomeg a Pizza Monkey is, az utóbbiak még Big Mo-t, az óriásmajmot is ki fogják hozni. A vendégek frissítéséről a Dél-Ásványvíz csapata fog gondoskodni.

Az eseményről – melyen minden vizsgálat 100%-ban díjmentes, viszont előzetes bejelentkezés szükséges a +36306227861 számon – bővebben az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: bk8
'Fel a tetejéhez' gomb