Közélet

Kovács Tamás alpolgármester: “sokan, sokszor elmondták már, hogy a forradalom lángja Szegeden kapott szikrát” – városunkban is megemlékeztek 56-ról Nagy Imre szobránál

Az 1956-os forradalom 66. évfordulója alkalmából vasárnap délelőtt Szegeden is megemlékezést tartottak. Az események délelőtt 10:45-kor kezdődtek, amikor a Szegedi Városházánál felvonták az országzászlót, majd 11-től Nagy Imre szobránál, a Rákóczi téren, koszorúzással egybekötött díszünnepséget tartottak. Itt Kovács Tamás alpolgármester mondott beszédet.

A díszünnepségen közreműködtek:

  • a Szegedi Nemzeti Színház művészei,
  • az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola kórusa,
  • valamint a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar.

A FORRADALOM LÁNGJA SZEGEDEN KAPOTT SZIKRÁT

A díszünnepségen Kovács Tamás alpolgármester elmondta, október 23-án nem csupán a pesti forradalom kitörését ünnepeljük, hanem a szegedi egyetemisták bátorságát is. “Sokan, sokszor elmondták már, hogy a forradalom lángja Szegeden kapott szikrát. A szegedi fiatalok bátorságából merítettek erőt szerte az országban” – mondta el beszédében Kovács Tamás.

“SZOLIDÁRISAK KELL, HOGY LEGYÜNK A HOZZÁNK HASONLÓ SORSOT MEGÉLŐ KELET-EURÓPAI NÉPEKKEL”

“Szeged város idén is méltó módon megemlékezett az 1956-os Forradalom évfordulójáról. Nem volt az olyan régen, hogy mindannyian értettük a Forradalom üzenetét: a magyar nemzet a jövőjét orosz befolyástól mentesen, a szabad világ népeivel közösen képzeli el. És persze azt is értettük, hogy szolidárisak kell legyünk a hozzánk hasonló sorsot megélő, a szabadságukért küzdő kelet-európai népekkel, 56-ban a lengyelekkel, ma az ukránokkal. Ezért fontos, hogy Szeged, a Forradalom egyik kiinduló pontjaként, szabad városként hisz Magyarország függetlenségében, európai jövőjében” – fogalmazott Facebook oldalán Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester október 23-án.

ÍGY EMLÉKEZETT MEG 56-RÓL ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÉS NOVÁK KATALIN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: connetix
'Fel a tetejéhez' gomb