Mindenmás

Délelőtt a Budapesti, délután már a Makkosházi körút is elesett, egyelőre csak araszolni lehet

Beindult a délutáni csúcsforgalom, délelőtt a Budapesti körút, most pedig már a Makkosházi körút is elesett – informálta szerkesztőségünket Laci nevű olvasónk. A Makkosháziról a Budapesti körút felé az ott zajló munkálatok miatt jelenleg csak araszolni lehet.

Tuti tipp: inkább kerüljétek el a körutat, ha tehetitek! A Szeged365 Társalgó csoportunkba ezzel kapcsolatban azt írják, hogy akik Rókus felől közlekednek autóval, azok legkésőbb kanyarodjanak le az Agyagos utca felé, mert a Mol-kúttól beállt teljesen a forgalom. Menekülő út gyanánt javasolják a Tarjánszéle sort és a Hattyú utcát.

Lacitól fotót is kaptunk a pillanatnyi helyzetről és a kialakult masszív dugóról, köszönjük szépen!

Vigyázz magadra! A biztonságos közlekedés támogatója Szeged újgenerációs takarítócége, az ATTRECT-CLEAN (70) 676 7333!

BEINDULTAK A MUNKÁLATOK A KÖRÚTON

Szombaton már tábláztak, ma reggel aztán a munka is elindult, a Budapesti körút felújításának harmadik, 71 millió forintos üteme a József Attila sugárút és az Űrhajós utca közötti szakaszt érinti. Mint korábban beszámoltunk róla, 

  • lemarják a régi burkolatot, 
  • az útalapot,
  • szegélyeket cserélnek,
  • és új burkolatot raknak majd le.

Így zajlott a meló reggel:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb