Smart Szeged

Felkerült a Hagymatikum csúcsdísze, elérte legmagasabb pontját az építkezés

Elérte legmagasabb pontját az építkezés – jelentette be közösségi média oldalán a Makói Hagymatikum Fürdő, miután tegnap felkerült az épület csúcsdísze. A szomszéd város történetének legnagyobb beruházása zajlik, a 9,2 milliárdos projekt kivitelezője a székesfehérvári székhelyű Fehérép Kft.

A Makovecz Imre organikus stílusában megtervezett Hagymatikum bővítése során megduplázzák a létesítmény kapacitását. A Makó történetében eddigi legnagyobb beruházás során az élményfürdő, amelyben egy három és egy négy karéjos fürdőmedence kapott helyet, kiegészül Gerencsér Judit tervei alapján épülő öltöző szárnnyal, csúszda toronnyal, továbbá a Csernyus Lőrinc tervezte kültéri gyógymedencével.

“A több mint 700kg-os csúcsdísz felhelyezésével elérte a Hagymatikum Gyógyfürdő bővítésének beruházása a mostani fejlesztés legnagyobb, 26 méteres magasságát. A kivitelezés a gazdasági nehézségek ellenére is a tervek szerint halad, befejezésével városunk új mérföldkőhöz érkezik majd a hazai és nemzetközi turizmusban” – írta későbbi posztjában Farkas Éva Erzsébet polgármester.

A felújítások alatt a több mint másfél éves beruházás során a fürdő – értelemszerűen egy kültéri élménymedence kivételével – zavartalanul üzemel.

Fotók: Makói Városi Televízió

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: ai nude
  2. Visszajelzés: Devops Consulting Company
'Fel a tetejéhez' gomb