Közélet

Sztrájkra ébredt Szeged, a Deák Ferenc Gimnázium előtt indul a tiltakozás (frissítve)

Ismét országos pedagógussztrájk indul a hazai iskolákban, az idei tanévben ez már a harmadik nagyszabású munkabeszüntetés – írja az Index. A tanárok célja változatlan, elsősorban magasabb fizetést és a terhek csökkentését követelik, de sokak szerint ez csak a jéghegy csúcsa: a tiltakozók jelentős része teljes oktatási reformot szorgalmaz. A résztvevő pedagógusoktól kapott információink szerint ma reggel fél 9 után a Deák Ferenc Gimnázium előtt lesz tiltakozás.

A sztrájk mellett országszerte szolidaritási akciókat is tartanak, Budapesten és vidéken több helyen élőlánccal, szerenáddal, fáklyás és mécseses felvonulással, demonstrációval és tüntetéssel fejezik ki a tiltakozók nemtetszésüket. Szegeden reggel 9-kor több iskola előtt is egyszerre fog elhangozni Arany János balladája, a Wales-i bárdok, kicsivel előtte, fél 9 után pedig a Deák Ferenc Gimnázium előtt fognak tiltakozni.

A fővárosban 16.30-kor lesz gyülekező a Hősök terén, a tüntetésen közös éneklés, versmondás, és flashmob is lesz, de beszédet mond többek között Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott pedagógusa is. A szervezők a résztvevőktől azt kérték, hogy kockás öltözéket viseljenek.

FRISSÍTVE: ELINDULT A TILTAKOZÁS, AZ ARANY JÁNOS ISKOLA VOLT AZ ELSŐ

Reggel fél 8 előtt elindult a tiltakozás, az első helyszín az Arany János Általános Iskola volt, elsőként itt szavalták el a Wales-i bárdokat, pár perccel később a Gábor Dénes tanárai következtek.

A pedagógusok tájékoztatása szerint így néz ki a menetrend:

  • 08:45 Gregor József Általános Iskola,
  • 08:48 Deák Ferenc Gimnázium,
  • 09:00 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, velük egy időben a Café Radnótinál is szavalni fognak az egyetemisták
  • 09:25 Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium és Általános Iskola
  • 09:45 Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Információink szerint délben a Ságvári tanárai is becsatlakoznak a tiltakozásba.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb