Mindenmás

Nádasban termesztette a dzsangát egy vásárhelyi férfi

Rengeteg alkalommal adtunk már hírt arról, hogy valaki marihuánát termesztett az otthonában, kertjében, vagy éppen egy Szeged közeli tanyán, de olyanról, hogy valaki egy nádast használt volna ültetvénynek, még egyszer sem. Egészen ma reggelig. Egy olyan hódmezővásárhelyi férfit tartóztattak le a rendőrök, aki egy nádasban termesztette a kannabisz növényeket. A “munka” elég komoly ingázással járt, a helyszín ugyanis Szegvár mellett volt.

A megalapozott gyanú szerint egy 47 éves férfi 2022. májusa és októbere között, Szegvár külterületén egy nádasban kannabisz növényeket termesztett – írja a rendőrség. A nyomozók a feltételezett elkövető hódmezővásárhelyi lakásán megtartott kutatás során mintegy 4 kilogramm, zacskóba porciózott marihuánát és több mint 12 millió forintot, a termesztési helyen pedig további 8 tő, kifejlett növényt foglaltak le. A rendőrök a férfit elfogták és előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

Ellene kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a feltételezett dílert őrizetbe vették és az ügyészségen kezdeményezték a letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb