Sport

Az év legjobb női nyílt vízi úszójának Olasz Annát, a legjobb leány utánpótláskorú úszónak pedig Pádár Nikolettet választották a Magyar Úszó Szövetség évadzáró gáláján

A Magyar Úszó Szövetség évadzáró gáláján az esztendő legjobb női nyílt vízi úszójának Olasz Annát, a legjobb leány utánpótláskorú úszónak pedig Pádár Nikolettet választották – osztotta meg a hírt Facebook oldalán a Szegedi Úszó Egylet.

Két év kihagyást követően végre ismét együtt lehetett a magyar úszócsalád, hogy egy évadzáró-gálán díjazzák az esztendő legjobbjait, illetve folytatódjék a hősök beiktatása a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába.

  • Milák Kristóf és Mihályvári-Farkas Viktória lett a legjobb a medencés szakágban,
  • míg a nyíltvízieknél Rasovszky Kristóf és Olasz Anna,
  • a paraúszóknál pedig Pap Bianka.
  • A junioroknál Mészáros Dániel és Pádár Nikolett, illetve Betlehem Dávid és Fábián Bettina vehette át az év legjobbjainak járó elismerést,
  • Molnár Dóra pedig az Év felfedezettjeként szólíttatott színpadra.
  • A Magyar Úszó Hírességek Csarnokának idei beiktatottjai: Gyurta Dániel olimpiai bajnok, Becsey János paralimpiai bajnok, Selmeci Attila mesteredző, valamint posztumusz Halmay Zoltán, az 1904-es játékok kétszeres aranyérmese.

A Danubius Hotel vendégszeretetét élvezte a magyar úszócsalád a Hilton szálló báltermében, ahol csaknem 250 meghívott, a sportág színe-java, a legeredményesebb versenyzők és edzőik, valamint a kormány, a MOB és a társszövetségek képviselői jöttek el köszönteni az idény hőseit. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Fürjes Balázs miniszter-helyettes – egyben FINA Bureau-tag – mellett ugyanakkor a sportág két legfontosabb külföldi vezetője is megtisztelte jelenlétével az eseményt, így Huszain al-Muszallam, a FINA, és Antonio da Silva, a LEN elnöke, számolt be az eseményről honlapján a Magyar Úszó Szövetség.

Forrás: musz.hu/Szegedi Úszó Egylet FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb