Mindenmás

Horgosi lövöldözés: automata fegyvereket és pisztolyokat is találtak a migránsoknál

A rendőrök automata fegyvereket, pisztolyokat, lőszereket is találtak a migránsoknál a horgosi múlt héten csütörtökön történt lövöldözést követően. Néhányuknál a Koszovói Felszabadítási Hadsereg jelével ellátott tárgyak is voltak, számolt be a részletekről a Magyar Szó, Dragan Vasiljević, a rendőrség segédigazgatója nyilatkozata alapján.

A RENDŐRSÉGI AKCIÓ SORÁN FOKOZOTTAN GYŰJTIK BE A MIGRÁNSOKAT AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

Mint korábban megírtuk múlt hét csütörtök este lövöldözés tört ki az illegális migránsok között Horgoson. A rendőrség és a katonaság is a helyszínre sietett, a Bartók Béla utcát és a vasúton túli területet lezárták. A rendőrség egységei a településen a helyieket kihallgatták és arra kérték őket, akárhol migránst látnak, azonnal értesítsék őket és már indul is értük egy egység. A rendőrség nemcsak Horgost, hanem annak környékét és Szabadkát is átkutatta, az akciót pedig Belgrádra is kiterjesztették. Az igazgatóhelyettes hozzátette, a rendőrségi akció továbbra is tart, az ország egész területén fokozottan gyűjtik be a migránsokat.

AUTOMATA FEGYVEREKET, PISZTOLYOKAT ÉS LŐSZEREKET TALÁLTAK A MIGRÁNSOKNÁL

“Hat személyt láttak el a kórházakban sérülésekkel, mindannyiukat a rendőrség őrzi, a rendőrség pedig intenzíven dolgozik az ügy felderítésén”, mondta Vasiljević a Szerbiai Rádió és Televíziónak. Mint mondták, a migránsok főként Afganisztánból és Marokkóból érkeztek, a rendőrség pedig a terep átvizsgálásánál automata fegyvereket, pisztolyokat, lőszereket találtak náluk. Néhányuknál a Koszovói Felszabadítási Hadsereg jelével ellátott tárgyak is voltak.

A HELYIEK SZERINT AZ OTT JELENLÉVŐ MIGRÁNSOKAT A RENDŐRÖK IGAZOLTATJÁK, MEGMOTOZZÁK, MAJD ELENGEDIK ŐKET

Tóth Zoltán, a helyi közösség elnöke hétfőn reggel a Szabadkai Magyar Rádió délelőtti műsorában elmondta, a közhangulat már régóta rossz volt a településen az egyre erősödő migrációs nyomás miatt, hiszen eddig feltehetően 2000-2500 fő tartózkodott Horgoson és környékén, és általában 10-15 fős csoportokban járták az utcákat. A lakosok most kicsit fellélegeztek, hogy a hatóság elszállította a migránsok nagy részét. Tóth Zoltán szerint itt-ott még lehet találkozni velük, körülbelül 200-250 fő maradt a településen kívül, de a rendőrségi akciók továbbra sem álltak le. A horgosiak most abban bíznak, hogy így marad a helyzet, és nem lesz veszélyeztetve a közbiztonság a településen, írta meg a Szabad Magyar Szó.

A helyiek ugyanakkor azt mondják a Szabad Magyar Szó szerint, az ott jelenlévő, vagy visszatérő migránsokat azonban egyelőre nem gyűjtötték össze és szállították el. A rendőrök igazoltatják, megmotozzák, majd elengedik őket.

Forrás: Magyar Szó/Szabad Magyar szó

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb