Közélet

Akcióban a szegedi szülők: 40 iskola tanárait várták támogató feliratok a bejáratnál ma reggel

„Ne féljetek, veletek vagyunk” – írja az egyik krétával felírt szöveg a szegedi gimnázium előtt. Mint a Telex beszámolt róla, közel 40 szegedi általános és középiskola tanárait fogadja hasonló szöveg hétfő reggel, miután a szülők egy kisebb csoportja vasárnap az iskolák elé írta fel ezeket.

Az esemény egyik szervezője, Gönczöl Andrea a lapnak azt írta, szerették volna kifejezni szolidaritásukat a pedagógusokkal. „Azt szeretnénk, hogy holnap reggel ez fogadja őket munkába menet” – tette hozzá. Az akcióban nagyjából 35-40 szülő vett részt, akik többek között

  • a „Ne féljetek, veletek vagyunk”,
  • a „Szolidaritás! Pedagógus nélkül nincs jövő”,
  • és a „Folyatjuk!” szövegeket írták a járdára, térkőre az iskolák bejáratai elé.

Közben a VVL – Veritas Virtus Libertas nevű egyetemi csoport Facebook oldalán azt írták, több szegedi iskolában is polgári engedetlenséggel kezdődik a hét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb