BlogSzegedi Arcok

Dominique-sztori: ha magasztosan is hangzik, úgy éreztem, kicsit részévé váltam a sporttörténelemnek, amikor a 2012-es londoni olimpián vittem a lángot

Vadonatúj blogsorozatot indítunk, melynek főszereplője a szegedi születésű Várkonyi Attila, alias Dj Dominique, Magyarország egyik legismertebb és legkeresettebb lemezlovasa, aki mindig is büszke volt szegediségére, sőt, a mai napig hazajár a Napfény Városában élő szüleihez. Attila telis-tele van különleges sztorikkal, élményekkel, melyeket a havonta jelentkező Dominique-sztori című blogsorozatunkban dolgozunk fel. A blogposztok rendhagyó módon készülnek, Attila mesél, Fülöp Timi kolléganőnk pedig papírra (na jó, klaviatúrára) veti a történeteket. Érkezik az első, melyet a 36 arany -, 5 platina -, valamint 2 dupla platinalemezes szegedi DJ kedvenc jelmondatával indítanánk: “Minden jóra fordul, csak egészség legyen!”

Szerencsésnek érzem magam, hiszen az életemben már nagyon sok helyre eljutottam és közben nagyon sok kivételes emberrel hozott össze a sors. Mai történetem egészen a 2012-es londoni olimpiáig repít vissza bennünket.

KÖZÖNSÉGSZAVAZATOK ALAPJÁN VÁLASZTOTTAK KI ARRA, HOGY EGY SZAKASZON VIGYEM AZ OLIMPIAI LÁNGOT

Az egyik legnagyobb híradástechnikai cég, a Samsung, meghirdette, hogy minden országból közönségszavazat alapján válasszák ki azokat az embereket, akik méltók arra, hogy egy szakaszon Londonban vigyék az olimpiai lángot. Az a megtiszteltetés ért, hogy a közönség néhány remek magyar ember mellett, mint Kassai Viktor, futballbíró, Vadon Jani, rádiós, és Erőss Zsolt, hegymászó, (aki azóta már sajnos nincs velünk), engem is beszavazott ebbe az utazó küldöttségbe. Így, 2012-ben, Londonban, egy szakaszon, én vihettem az olimpiai lángot.

NÉHÁNY ÁLLOMÁSSAL MÖGÖTTEM DIDIER DROGBA, ELŐTTEM PEDIG DAVID BECKHAM FUTOTT A LÁNGGAL

Azon a szakaszon, vittem az olimpiai lángot, ahol néhány állomással mögöttem futott Didier Drogba, a híres elefántcsontparti válogatott labdarúgó, míg néhány etappal előttem David Beckham, a 2013-ban visszavonult, angol profi válogatott labdarúgó, aki az egyik arca is volt a londoni olimpiának. Rajtuk kívül zenészek, színészek és sportolók jöttek össze ezen a néhány mérföldön, hogy az olimpiai láng és az eszme célba érjen.

SZÁMOMRA AZ EGYIK LEGJELENTŐSEBB PILLANAT AZ VOLT, HOGY ÉN MONDHATTAM BESZÉDET A NÉHAI II. ERZSÉBET EGYIK KASTÉLYÁBAN TARTOTT FOGADÁSON

Ami ennél is jelentősebb volt számomra, hogy rám esett a választás, hogy a néhai II. Erzsébet, angol királynő egyik kastélyában tartott fogadáson én mondhattam köszönőbeszédet a futók nevében, amikor az olimpiai láng célbaért. Azoknak a civileknek és ismert embereknek a nevében szóltam, akik egy adott szakaszon vitték a lángot.

ÚGY ÉREZTEM, RÉSZÉVÉ VÁLTAM A SPORTTÖRTÉNELEMNEK

Meglett férfi emberként is megkönnyeztem ezt a beszédet, és pár héttel később, amikor Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász barátommal találkoztam, viccesen azt mondtam neki, Krisztián, ha én akkor nem viszem tovább a lángot, az is lehet, hogy nincsen olimpia. Természetesen ez csak poén volt, abban az évben is nagyon szépen szerepeltek a magyar sportolók, és, ha kicsit magasztosan is hangzik, de akkor úgy éreztem, kicsit részévé váltam a sporttörténelemnek.

Abban, hogy idáig eljutottam, sokat köszönhetek szülővárosomnak, Szegednek, nagyon sokat adott nekem a város, hiszen itt lettem fiúból fiatal felnőtt. Köszönöm, Szeged!

Szeged365 névjegy: Dj Dominique. Várkonyi Attila 1964. június 22-én született Szegeden. Édesanyja dr. Bálint Erzsébet, székely család gyermekeként került a szegedi egyetemre, ahol jelenleg is dolgozik, mint biofizikus. Édesapja dr. Várkonyi Zoltán, családja Ausztriából származik, ő maga Mohácsról került Szegedre, ahol a JATE Biofizikai Tanszékén dolgozik. Egy testvére van, dr. Várkonyi Katalin, a szentesi kórház főigazgatója. Ságváris volt, ezt követően fizika szakot végezett, doktori disszertációját a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szilárdtest fizika tanszéken kezdte írni, azonban a rádiózás, a rendezvényszervezés, a színjátszó kör elszólította a katedra mellől. Évtizedek óta az ország legismertebb lemezlovasa, 36 arany -, 5 platina -, valamint 2 dupla platinalemezes művész, számtalanszor lépett már fel Amerikában, Csehországban, Görögországban, Svájcban és Németországban is, állandó fellépője volt a Juventus Rádió, az RTL, a Tower of Power, a Z+, valamint az MTV Roadshowjainak, de volt az Athéni Olimpia projektigazgatója, az MR2 Petőfi programigazgatója is. 2019-ben vette feleségül szerelmét, Kingát, a gyermekáldás pedig 2020-ban érkezett egy gyönyörűséges kis hercegnő, Lilien Kinga személyében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb